MOME - Moholy Nagy Művészeti Egyetem

   

 

A MOME Anim az év animációs iskolája

Animationfest 03

Az idei Animafest Zagreb a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékét (MOME Anim) választotta az év legjobb animációs iskolájának.

A Fesztivál diákfilm versenyprogramjának a zsűrije minden évben a legkiemelkedőbb diplomafilmeket nevező iskolának ítéli oda a díjat. 2016-ban végül két MOME Anim diplomafilm jutott be a versenyprogramba: Andrasev Nadja A nyalintás nesze című rövidfilmje, mely pár héttel ezelőtt harmadik díjat nyert a Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation programjában, illetve Bognár Éva Katinka Hugo Blumfeldt című alkotása, mely pedig a gyerekzsűri díját nyerte el nemrég az oberhauseni nemzetközi rövidfilmfesztiválon. A hétvégi ünnepélyes díjátadón Andrasev Nadja filmje a zágrábi diákfilm versenyprogram zsűrijének különdíját kapta.

Az Animafest Zagreb diákfilm versenyprogram zsűrijének véleménye szerint, a MOME Anim „ ...nyitott a legfrissebb médiatechnológiák, eredmények és újítások alkalmazására, aminek köszönhetően a fiatal animációs alkotók lehetőséget kapnak ismereteik és képességeik tökéletesítésére. Ugyanakkor, művészeti iskolaként egyértelműen és sikeresen támogatja a kreatív animációt, azt az artisztikus stílust, mellyel a kelet-európai film mindig is a legkíválóbb animációs sikereit érte el. Legyen szó akár az expresszionista és az avantgarde hagyományokról, vagy animációs dokumentumfilmekről, akár játékos formalizmusról vagy narratív perfekcionizmusról, az idei év diákfilmes versenyében a MOME-ról érkezett animációs alkotások egységesen kiemelkedő minőséggel bírtak.A fesztiválra nevezett MOME Anim filmek magas szintű technikai kivitelezésükkel, intellektuális töltetükkel, vizuális gazdagságukkal, költői víziójukkal a különböző animációs technikák alkalmazásának kiemelkedő megnyilvánulásai.”

A MOME Anim a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma. Tevékenysége magában foglalja az animáció BA és MA képzési programokat gondozó egyetemi tanszék működését, ugyanakkor az oktatáson túlmutató tevékenységek határozzák meg munkáját. Ezek sorában jelentős szereppel bír a produkciós tevékenység, a nemzetközi kapcsolatrendszerbe helyezett tehetséggondozás és tartalomfejlesztés, mely egyik kifutása inkubátor felületek létrehozása és működtetése. Mindezeken túl az animációs filmművészet aktuális kérdéseit regionális, történeti vagy egyéb kontextusba helyező kutatási témák gondozása is része a műhelyben folyó munkának.

Az elmúlt évek során a MOME Anim világszerte elismerést aratott a tanszéken készült remek hallgatói munkáknak köszönhetően. A nyalintás nesze, Andrasev Nadja MA diplomafilmje harmadik díjat nyert az idei Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation programjában, illetve a zsűri különdíját kapta a zágrábi Animafest diákfilmes versenyében, a héten pedig Annecy-ban, a világ egyik legjelenősebb animációs filmfesztiválján versenyez. Ezt megelőzően, Bucsi Réka diplomafilmjének, a Symphony no. 42-nek a nemzetközi premierje 2014-ben a Berlinale rövdifilmes versenyprogramjában volt, melyet követően bekerült a 2015-ös Oscar-díj tizes listájára animációs rövidfilm kategóriában.

AddThis Social Bookmark Button