MOME - Moholy Nagy Művészeti Egyetem

   

 

Töltsd le a babaszobád!

DD baby

A tavalyi OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt idén is folytatódik. Az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezését a MOME indította el, azzal a céllal, hogy a felhasználó az open design szellemében olyan ingyenesen letölthető design bútor gyártmányrajzokhoz / kiviteli tervekhez jusson, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és meg is fizethetők.

Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. 2016-ban 10 bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára, a babaszoba berendezéseként. A többféle funkciót is ötvöző designer darabok között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található.

A széles ágazati összefogással megvalósuló Download Design projekttel mindenki nyer. A felhasználók ingyenes bútortervekhez juthatnak, és az átlagos hazai asztalosipari körülmények között vagy akár az otthoni műhelyükben megvalósítható bútoraikat reális áron gyárthatják le. (A szervezők 2016-ban 50 ezer forintban maximalizálták a bútorok alapanyagköltségét, de ez számos esetben még a 15 ezer forintot sem éri el.) A felhasználóknak nem kell számolniuk csomagolási és marketingköltséggel, szállítási díjjal, de kereskedői haszonkulccsal sem. Mindemellett a helyi vállalkozásokat erősítik, hiszen a lokális erőforrásokra, alapanyagokra támaszkodnak; ezzel nem pusztán a hulladéktermelést és a környezetszennyezést csökkentik, de az open design szolgáltatások igénybevételével az ökológiai lábnyomukat is optimalizálják.

De nem csak a felhasználók és a lokális műhelyek tekinthetők e projekt nyerteseinek, hanem a tudásukat a nagyközönséggel megosztó tervezők, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói is. Egyrészt konkrét visszajelzéseket kapnak a felhasználóktól like-ok és letöltések formájában, másrészt az egyetemi témavezetőkkel és a prototípust kivitelező asztalosipari partnerrel zajló konzultációk során elsajátítják a bútortervezés mikéntjét.

Ez utóbbiak a Bútorszövetség tagjaként vállalták, hogy szakmai partnerként állnak a hallgatók mellett, megismertetik őket az asztalosipari technológiákkal és üzemük, műhelyük működésével, illetve hogy saját költségükön, akár több példányban legyártják a bútorokat. A progresszív szemléletű együttműködési forma további, előremutató hozadéka, hogy nő az ágazati szereplők közti bizalom, elindul egy párbeszéd, valamint hosszú távú partnerkapcsolatok épülnek ki; ezek a szinergiák pedig együttesen a magyar bútoripar fejlődéséhez és versenyképességének erősödéséhez vezetnek.

A Download Design Baby bútorainak egy részét idén workshopok formájában a helyszínen el is készíthetik a látogatók a szomszédos Wood Like standon. A workshopokra való jelentkezés ezen a linken történik.

Szakmai nap, előadások és prezentációk a Download Design Babyhez kapcsolódóan
Helyszín: Hungexpo, G pavilon, VIP konferenciaterem és 405A, 505A standok
Időpont: 2016. április 07. (csütörtök)

11:00-12:00     Bútorgyártás az open design, a közösségi fogyasztás és a sharing economy tükrében
A Download Design és a Wood Like projektek koncepciójának bemutatása, valamint nemzetközi kontextusba helyezése. A szakmára és a szakképzésre gyakorolt hosszú távú hatás vizsgálata
Előadó: Halasi Rita Mária, designszakértő

12:00−13:00     Állófogadás, tárlatvezetés és interaktív prezentációk a standon
A Download Design Baby termékeinek bemutatása a tervezők és a gyártók tolmácsolásában
Előadók: Juhász István, DLA egyetemi adjunktus, MOME; MOME hallgatók és a Bútorszövetség tagvállalatainak képviselői; G pavilon, 405A és 505A standok)

A szakmai napon való részvétel regisztrációt követően (Fától a Bútorig 2016 című konferencia program) ingyenes.

Fotó: Fövényi Sándor (MOME)

  • OKT
    18
    -
    OKT
    19
    VETÍTÉS_ animáció_ LOVRITY Anna Katalin: Vulkánsziget SZÉNÁSI Marcell: Zűrős Környék LÁNG Orsolya: Szezon után WUNDE...
    16:00 - 00:00
    Bartók Béla út 1, Budapest, Bartók Béla út 1, 1114 Magyarország
  • OKT
    19
    A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének hallgatói október 15-19. között a Múzeum látogatóinak szeme l...
    18:00 - 21:00
    Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, Múzeum krt. 14-16, 1088 Magyarország
  • OKT
    25
    Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Fillenz Ádámmal, a Tegnap operatőrével. Kezdés 18:00-kor, a film után pedig moderá...
    18:00 - 21:00
    MOME Z, Budapest, Bertalan Lajos u. 2, 1111 Magyarország
szechenyi2020