Fontos kutatás-fejlesztési témában jutott nemzetközi szerephez a MOME

Dátum: 2022.02.10
Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizont Európa keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd.

Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizont Európa keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd. 

A MOME egy évvel ezelőtt hozta létre Pályázati és Fejlesztési Igazgatóságát, aminek feladata, hogy elhelyezze az egyetemet a nemzetközi együttműködések térképén. A MOME most jelentős sikert ünnepelhet, hiszen első pályázatát máris maximális pontszámmal értékelte a Horizont Európa, az Európai Unió fenntartható fejlődéshez és klímavédelemhez kapcsolódó programja. A győztes pályázat keretében a MOME  a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd kutatás-fejlesztési tevékenységével. 

"Ez a siker kétszeresen is mérföldkő a MOME számára. Egyrészt azért, mert egy gazdasági és ökológiai tekintetben egyaránt jelentős, Magyarország számára is fontos kutatás-fejlesztési témában juttatja nemzetközi szerephez az egyetemünket. Másrészt azért, mert az európai források becsatornázásával növeljük pénzügyi mozgásterünket, az állami támogatás mellett több lábra állítjuk az egyetemet" – fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke.

Mi az a biomassza?

A biomassza tágabb értelemben a Földön lévő összes élő tömeget, szűkebb értelemben az energetikailag hasznosítható szerves anyagokat, hulladékokat vagy növényi nyersanyagokat jelenti. Biomassza a növénytermesztésben és az erdészetben képződő melléktermékekből, az állattenyésztésből, az élelmiszeriparból és a kommunális és ipari hulladékokból származhat. Mivel a biomassza kb. 45-50% szént tartalmaz, energetikai célú hasznosításában nagy potenciál rejlik, és a fosszilis tüzelőanyagok kiválthatók vele. Magyarország teljes biomassza-készlete 350–360 millió tonnára becsülhető.


A 142 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2020 augusztusa óta alapítványi formában működik. A modellváltás részeként a MOME megalkotta hosszú távú stratégiáját, megújította kutatás-fejlesztési tevékenységét elindította az egyetem belső folyamatainak digitalizációját, és hozzáfogott a képzés korszerűsítéséhez is.

Modellt vált a MOME

A hagyományosan magas színvonalú művészeti és design oktatáson túl, 2022-től a MOME minden alapszakos hallgatója számára bevezeti a vállalkozói képzést, és elindítja első angol nyelvű mesterszakjait is. 2021-ben a MOME költségvetése közel négyszeresére nőtt, és az alapítvány döntött a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről is. 

További hírek

Melyek a rovarmágnes növények, mit kell tenni, ha méhlegelőt szeretnénk a kertünkbe? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt a Hegyvidéki Önkormányzat április végi beporzóbarát programja, amelynek szakmai partnere a MOME volt. A kedvezményes magkeverékvásár mellett a látogatók előadásokat hallhattak a témában, és benézhettek a MOME méhcsaládjaihoz is.

Három diplomafilm, Balogh Mirjana Wish You Were Ear, Tőkés Anna Az utolsó dobás (The Last Drop), valamint Sárdi Kata Üvegház (Glasshouse) című alkotása is versenyez a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A Friss Hús Magyarországon elsőként vált Oscar-kvalifikáló fesztivállá, így egyes kategóriák díjazottjai automatikusan nevezési jogot nyernek az Oscar-díjra.

Újabb két családdal bővült a tavaly ökológiai és oktatási céllal indult MOME-méhészet: az április 30-án, a méhek napján tartott kaptáravatón Mézengúzék és Pempőék költöztek Tóték és Mézgáék mellé; a négy méhcsalád együtt sokat tehet a negyed ökoszisztémájáért. Az esemény egyszerre volt közösségi ünnep és ismeretterjesztő foglalkozás, a résztvevők még friss gyümölcsvirágmézet is pergethettek.