A képzés öt szakirányban történik: szövöttanyag-tervező, nyomottanyag-tervező, kötöttanyag- és formatervező, öltözéktervező, öltözék-kiegészítő tárgy (bőr) tervező. A képzés célja olyan textiltervezők képzése, akik általános műveltségük és kreativitásuk alapján alkalmasak szakmai területükön tervezési feladatok ellátására, a gazdasági és technológiai követelmények figyelembevételével. Tervezőként a textiles kultúra színvonalának fejlesztésére és a hagyományok megőrzésére, minőségi megújítására törekszenek. Az első év alapozó ismereteket ad egységesen minden hallgatónak. A második és a harmadik évben a művészeti tanulmányok, tervezési tanulmányok mellett a szakgyakorlatok – szakoktatás-műhely ismeretek, a szakági ismeretek adják a szakmai tudáshoz szükséges hátteret. A hallgatók műveltségi szintjének emelésében kiemelkedő szerep jut a szakelméleti, a szaktörténeti tantárgyaknak. Az oktatás folyamatában meghatározó szerepet kapnak a nemzetközi pályázatok, szakmai versenyek, kapcsolatok cégekkel. A bolognai kétfokozatú oktatásban a BA textiles oktatási program és a ráépülő MA képzés lehetővé teszi a hallgatók személyes képzési útjának kialakítását. Cél a sokoldalú, kreatív tervezői szemlélet kialakítása art-craft-design vonatkozásokban, megalapozva a hallgatók korszerű szakmai magatartását.

 

Info

Az alapképzési szak megnevezése: textiltervezés

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: textiltervező

A végzettség szintje: alapfokozat (BA)

A képzési idő félévekben: 6 félév

Szakfelelős: Pauli Anna

Szakvezető: Harmati Hedvig

Oktatók

Bényei Tünde l Bráda Judit l Csipes Antal l Harmati Hedvig l Jankovics Zsuzsa l Józsa Pál l Kiss Tibor l Pauli Anna l Remete Kriszta l Sárváry Katalin l Selján Márk l Szűcs Edit l Varga Anikó

 

Letölthető tantervi háló

 

AddThis Social Bookmark Button
tamop