A MOME olyan művészek, tervezők, alkotók és innovátorok egyeteme, akik elkötelezetten törekednek a középszerűség lebontására. Az ember egészét helyezzük a középpontba és mentorálással tanítunk, hogy értékalapú művészeti- és design ökoszisztémát hozzunk létre Kelet-Közép-Európában.
Hírek
A Pilsenben rendezett CEE Animation Forum a régió kiemelt jelentőségű animációs szakmai pitchfóruma, ahol animációs szakemberek mutathatják be ötleteiket és bővíthetik networkjüket. A MOME Animáció szakos hallgatói évről évre jelen vannak az eseményen – idén Diószeghy Dániel és Nagy Zoé prezentálták diplomaprojektjeiket, mellettük pedig a szak egy külön előadással és kiállítással is jelentkezett.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) rendszeresen vetítik filmjeit, amelyek minden generációt képesek a filmvászon elé szögezni, hiszen a rendszerváltás előtti Magyarországról ezekből lehet hiteles képet alkotni. Gazdag Gyula filmrendező, forgatókönyvíró a University of California, Los Angeles (UCLA) Film, Televízió és Digitális Média Tanszékének emeritus professora, a Robert Redford alapította Sundance Filmmakers Lab művészeti vezetője, akit 2010-ben az Amerikai Egyesült Államok tíz legjobb filmtanára közé választottak. 2023-tól pedig Moholy-Nagy-díjas is, az elismerést iskolateremtő pedagógiai tevékenységéért veheti át november 30-án Fülöp József rektortól.
Párizs novemberben a fotográfia fellegvára, ekkor rendezik meg a Paris Photo-t, mely a világ legnagyobb fotográfiai eseménye. A sok tízezer helyi és nemzetközi érdeklődőt vonzó vásárral azonos időben a Concorde Atlantique nevű hajó ad helyet a Polycopies nevű, kifejezetten a fotókönyvekre fókuszáló vásárnak. A Fotográfia szak 2023 november 8-12 között először vett részt saját standdal a Polycopies-on.
Moholy-Nagy
Moholy-Nagy László a modernizmus szellemében kiállt a művészet társadalomalakító szerepe és a technológiai újításokkal való összefonódása mellett.
Felfedezés
Tevékenységünk a tanulás, kutatás és gyakorlati tudás hármasára épít, hogy hallgatóink és kutatóink sikerrel vehessenek részt a globális kihívások kezelésében.
Az egyetem alaptevékenységének legfőbb pillére, amely összefogja az oktatást, magában foglalva az intézeteket és a szakokat, emellett az egyetem szellemi örökségének elsődleges hordozója és fejlesztőműhelye.
A MOME kutatás-fejlesztésért felelős intézményi egysége. A társadalom számára is hasznos design megoldások inkubátora, ami hosszú távú kutatásokat és piaci együttműködéseket is folytat. Tevékenységében a MOME hallgatói és oktatói is bekapcsolódhatnak.
A Technológiai Parkban az oktatáshoz szükséges korszerű műhely- és stúdiókapacitás található. Kísérletezésre, prototípusok és médiatartalmak fejlesztésére, professzionális kivitelezésére is alkalmas eszközeivel/gépeivel és a biztosított szaktudással ez a gyakorlati képzés helyszíne.