A Gonosz Bálna | kiállítás az Y generáció emlékeiről

2020. szeptember 1. 18:00 - 21:00 ISBN könyv+galéria Víg utca 2.

A cím egy úgynevezett vakuemlékezetre utal, 1993. december 12-én megszakadt a híres Kacsamesék rajzfilm televíziós adásának A Gonosz Bálna című epizódja, amikor a közszolgálati televízió bejelentette Antall József miniszterelnök halálát. A “Kacsamaesék generáció” nagy része ekkor találkozott először azzal, hogy a halál és a politika hatással lehet a mindennapi életre. 

A többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem aktív részvételével megrendezett kiállítás a 80-as évek végét, a 90-es éveket és a 2000-es évek elejét dolgozza fel különböző művészeti gyakorlatokon és az Y generáció emlékein keresztül. A kiállítás megvalósítását két doktorandusz kezdeményezte a kiállító Gink-Miszlivetz Sára és a galéria és könyvesbolt vezetője, Istvánkó Bea. A felkért művészek gyerekként, tiniként emlékeznek ezekre az évekre, és kutatják a múlt és a jelen kapcsolatát.

A gyermekkort meghatározó évek, a rendszerváltást követő időszak, a posztszocialista régió tekintetében nemcsak egy új technikai „aranykor” kezdete, amikor “beszálltunk az Internetbe”, hanem a szocializmus lezártával a politikai, társadalmi, gazdasági átrendeződés történelmi időszaka is.

A tárgyi környezet tekintetében a jellegzetes szocialista design szín és formavilágával rendelkező motívumok keverednek a nyugatról beáramló, és először csak nehezen elérhető, karakteres megjelenéssel rendelkező és nagyra tartott tárgyi elemekkel és ikonokkal. A 90-es évek egy új nyugati mintára formálódó szabadság, az új lehetőségek időszakának kezdete.

Kiállító művészek
Almásy Ivor, Felsmann István, Gink-Miszlivetz Sára, Kortmann-Járay Katalin, Mendreczky Karina, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil 

Kurátor
Kókai Zsófia

Grafikai arculat
Compact studio 

Támogatók
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Országos Széchényi Könyvtár

Facebook esemény

Publikálva: 2020-08-31 10:30:00