Hírek

Szűrők
Média design MA
Szűrők törlése
Egy diploma megszerzése nem feltétlenül jelenti a szakmai út lezárását, ahogy a mesterszak kiválasztása sem csupán a következő lépcsőfok megtalálásáról szól. A folyamatosan változó világban egyre fontosabb, hogy az elképzeléseink kipróbálására és alakítására is nyitottak legyünk. A közelgő MOME MA Nyílt nap apropóján a szakmai önismeretről, a kísérletezésről és a továbbtanulásról beszélgettünk a MOME oktatóival, hallgatóival és a Konnekt Egyesület szakemberével.
Kihirdették a 2026-os tavaszi félév Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjának nyerteseit. A tizenhat díjazott projekt között gyermekjogokkal foglalkozó animációs sorozat, kortárs temető és emlékhely, inkluzív gyermekétkészlet, közösségi traumát vizsgáló dokumentumfilm, valamint a Tungsram emlékezetét feldolgozó alkotás is szerepel.
A MOME közössége 2026-os diplomaosztóján a tizenkét mester- és kilenc alapszak végzett alkotóit köszöntötte ünnepi keretek között, ünnepi beszédekkel. A megszólalók közt volt a Déli pályaudvar belsőépítésze, a kilencvenegy éves Bánkiné Szerdahelyi Laura, Daniel Hug kurátor, Moholy-Nagy László unokája, valamint az idén jubiláló Stefan Lengyel designer is. A diplomák átadása mellett kiosztották az idei rektori különdíjakat, több szakmai elismerést, valamint az arany-, gyémánt- és vasdiplomások is átvehették oklevelüket.
Évek óta pályázati úton kiválasztott vizuális koncepció adja a MOME Diploma eseménysorozat arculatát. A hagyomány szorosan kapcsolódik az egyetem képzési profiljához, a hallgatók számára a diploma vizuális világának a kialakítása kiváló lehetőség arra, hogy egy komplex kommunikációs helyzetben önálló tervezőként jelenjenek meg, alapozva a tervezőgrafika, a fotográfia vagy a médiadesign területén tanultakra. A csak erre az alkalomra született arculat korlenyomat is, összefogja, egyedivé és emlékezetessé teszi az évente ismétlődő a diplomafolyamatot.
Milyen történeteket őriznek a BKV talált tárgyai, hogyan lehet örömteli tárgyakat tervezni látássérült embereknek, mit kezd a design a digitális beleegyezés vagy a tradwife-esztétika kérdéseivel, és hogyan válhat a városi lakhatás és a holokausztoktatás diplomamunka-témává? A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2026-os mestermunkái idén is arról adnak képet, mi foglalkoztatja a pályára lépő alkotó-tervező generációt: a kiállított munkák személyes nézőpontból közelítenek társadalmi, környezeti és technológiai kihívásokhoz.
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.
Megérkezett a Q&Alumni sorozatunk következő része! – Ezúttal Rubi Anna, MOME Media Design alumna beszélgetett velünk. Anna a szakma egyik kiemelkedő hazai média művésze, számos elismerést szerzett már pályája során, például a júniusban ő kapta a MOME Best of Media Design díjat is, amelyet a szak ítélt meg neki kiemelkedő művészeti munkája elismeréseként. Mesélt az egyetemen töltött éveiről, arról, hogy mit adott neki a MOME, illetve beszélt az Életed Nélkülem című díjnyertes dokumentumfilmjéről is. Emellett Anna például azt is kifejtette, hogy miért gondolja “luxusnak” az alkotói válságot.
A Q&Alumni sorozatunk legújabb részében megismerhetitek Mátyás Boldizsár és Czél Mátyás, médiadesignereket, akik Budapesten dolgoznak saját designstúdióikban. Mindketten a MOME-n végeztek, és több sikeres együttműködés után megalapították a POV Budapestet, Magyarország első nemzetközi design- és vizuális művészeti konferenciáját. Ma már a konferencia még nagyobb és ambiciózusabb, Boldi és Matyi pedig saját stúdióikat vezetik. Meséltek nekünk a MOME-s éveikről, a közös munka kezdetéről és arról is, hogyan látják a jövőt.
A technológia, a művészet és az elméleti kutatás határterületeit vizsgálja az Immersive Beats: 360-degree music video joint hackathon, amelyet a MOME Média design szak és a koreai Chung-Ang University közösen szervez. A hatnapos eseményen magyar és dél-koreai hallgatók AI-eszközöket is felhasználva egyesítik a zenét, a mesterséges intelligenciát és az immerzív filmes technológiákat, hogy egyedi 360 fokos víziókat komponálva videóklipeket hozzanak létre. A projekt nemcsak kreatív kísérlet, de egy hosszú távú nemzetközi kapcsolat fontos állomása is.
MOME-végzettek is szerepelnek a 2024-es Ezüstgerely Művészeti Pályázat győztesei között: a Grafika kategória megosztott első helyét szerezte meg Bencsik Beáta tervezőgrafika szakos alumnánk, míg az installáció kategória győztese Vigh Violetta média design szakos alumnánk lett. A Nemzeti Sportügynökség által szervezett, több évtizedes múltra visszatekintő díj komoly pénzjutalommal jár, célja pedig, hogy bemutassa, miként hathat egymásra a sport és a művészet.
Milyen lesz a Jövő Egyeteme, a jövő egyetemistája, a jövő alkotója? A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2024-es nyílt napján többek között a Formatervezés, az Animáció, a Designkultúra, a Fotográfia és a Tárgyalkotás alapszakokat ismerhetik meg október 25-én mindazok, akik ellátogatnak a Zugligeti útra. Mindemellett felfedezhetik a régió egyik vezető kreatívipari egyetemének új kezdeményezéseit, inspiráló tereit, a sportolási lehetőségeket, a parkot, valamint természetesen a legjobb felvételiportfolió-alkotási tippekről sem maradnak le.
A Best of MOME ‘23 eseményen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem idei mesterszakos diplomaprojektjeinek legjobbjaival találkozhatott a nagyközönség október 14-én a Kastner Kommunityben, ahol megismerhette a legfiatalabb designer generációt foglalkoztató kérdéseket, problémákat és az azokra adott különféle tervezői válaszokat.