Erdei Lilla
külső óraadó
Textiltervezés BA
külső óraadó

2007-től textiltörténetet, 2023 óta néprajzot tanít a MOME BA képzésén. Az MA keretein belül kortárs textil órákon vendégelőadóként vesz részt. 2019-20-ban gyakorlati oktatás keretében csipkeverést is tanított szabadon felvehető tárgyként.

Oktatási terület
textiltörténet
néprajz
kortárs textil
csipkeverés
Kutatási terület
a csipkekészítés története Magyarországon

Önéletrajz

Az egyetem után 2003-2018 között az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viselet osztályán, majd a Kiállításszervezési osztályán dolgozott muzeológusként. Számos kiállítást rendezett kurátorként és szervezőként is a Múzeumban, ami közül a ’Cérnába szőtt évszázad – 110 éves a halasi csipke’, illetve a Textilművészeti Triennálék voltak a legjelentősebbek. 2014-ben elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját. 2010-től a BKF-en, és jogutódján a Metropolitan Egyetemen, 2023-tól pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is óraadó. 
2002-ben Burgundiában műemlékvédelmi képzésen, 2010-ben a Maison des Cultures du Monde pályázata keretében franciaországi textiles szakmai körúton volt. Tanulmányúton járt Franciaországban, Angliában, Svájcban, Svédországban, Dániában, Belgiumban.
Az MTA Néprajzi Kutatóintézet keretein belül részt vett a Dr. Flórián Mária vezette ’Köznépi textilkultúra a közgazdasági és művelődési változások tükrében 1850-1950’ című OTKA kutatásban (2006-2010), ennek a munkának a folytatásaként a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjában részesült (2020-23). 
Csipketörténeti és kortárs textilekkel kapcsolatos publikációi 2003 óta múzeumi évkönyvekben, tanulmánykötetekben, kiállítási katalógusokban, szakfolyóiratokban jelennek meg, pl. Acta Ethnographica Hungarica, Ars Decorativa, Ethnographia, The Hungarian Quarterly. Újságírói munkájaként a BBC History magyar kiadásában rendszeresen publikált. 
Megjelent könyvei: Az iglói Szontagh nővérek és a Csetneki Magyar Csipke (Csetneki Magyar Csipke Alapítvány, 2005); Cérnába szőtt évszázad – A Halasi Csipke 110 éve (Halasi csipke Alapítvány, 2012); Széles Judit. (Magyar Képek Kiadó, 2023). Szerkesztőként is tevékenykedik, pl. Tradíció Magazin – Tárgyak világa 5. sz. (2020/3.); Bódy Irén a kékfestő művésze. (Bp, Magyar Képek Kiadó, 2020).
Csipkekészítéssel, -restaurálással, -szakértéssel is foglalkozik, illetve a felsőoktatás keretein kívül egyéni és csoportos órák keretében elméleti és gyakorlati szinten is oktatja a csipkeverést. 
 

Szakmai munkák

Díjak, elismerések

Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány

egyéni díj, 2000

Publikációk

Publikáció címe
Erdei T., L. (2023). Az Állami Csipkeverő Iskola megalapítása Körmöcbányán (Kremnica) és annak a 20. századi csipkeverő háziiparra gyakorolt hatása (angol)