Hamarosan kiderülnek a CheckINN Revitalizátor pályázat díjnyertes tervei

Pitch & Díjátadó ünnepségen ismerhetjük meg, hogy milyen pályamunkák születtek az idei CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a MOME közös pályázatán, melyre felsőoktatásban tanuló hallgatóktól vártak ötleteket elhagyatott vagy funkciójukat vesztett területek, ingatlanok turisztikai célú újrahasznosítására vonatkozóan.

A tavalyi sikeres indulás után idén ismét megrendezték a CheckINN Revitalizátor ötletversenyt. A résztvevő hallgatói csapatok különböző szakokról érkeztek, közös vonásuk azonban, hogy fókuszukban a design, az építészet és a turizmus állt. Ezeket figyelembe véve készültek pályamunkáik is, melyeket a többfordulós pályázat utolsó állomásán, a szeptember 8-án, a MOME Campuson rendezett eseményen élőben prezentálnak a szakmai zsűri és az érdeklődő közönség számára. A döntőbe jutott 10 csapat pitch-ei alapján a zsűri által adott pontok hozzáadódnak a versenyben korábban megszerzett pontszámokhoz, így kialakul a végső eredmény és a legjobb csapatok díjazása. 

A Pitch & Díjátadó ünnepség programja: 

15:30-16:00: Érkezés, welcome falatok  

16:00-16:10: Köszöntők: 
dr. Princzinger Péter, Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány - Elnök 
Matheidesz Réka, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – Vezérigazgató 

16:10-17:30: A döntőbe jutott csapatok prezentációja, azok rövid érték 

17:30-17:45: Panelbeszélgetés a mentorokkal és a pitch trénerrel, a verseny értékelése 
Eke Dániel, Építész 
Guba Sándor, Építész 
Palicz Péter, Turisztikai szakértő 
Szvetnyik Kata, Színművész 
moderál: Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója 

17:45-18:00: Győztes csapatok kihirdetése, díjátadás 

18:00: Kötetlen networking, fogadás 
 

2023.09.08
16:00 - 19:00

Esemény információ

Időpont: 2023.09.08. péntek, 16 óra
Helyszín: MOME Master I. emelet, Auditórium (M_114), 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

A részvétel díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött.

További események

2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)
2026.04.21
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.