MOME hallgatók a Kick Off BredaPhoto International Talent Meetingen

A BredaPhoto Hollandia vezető nemzetközi fotófesztiválja, amely több mint 70 fotós munkáit mutatja be. A szervezet 2010-ben indított nemzetközi tehetségprogramja, a BredaPhoto Academy és a MOME Fotográfia szak a kezdetek óta együttműködik. A munkában a MOME mellett hollandiai, belga és németországi egyetemek vesznek részt, hogy a legújabb fotós generáció tehetségeinek teremtsenek platformot a fejlődésre és bemutatkozásra.   

A MOME Fotográfia szak BA és MA hallgatói október közepén elhagyva a tantermet a Kick Off BredaPhoto Nemzetközi Tehetségtalálkozón vettek részt Hollandiában. Az inspiráló délelőtti program után változatos eseményeken vettek részt, hogy vendégelőadók, rövidfilmek és interjúk segítségével felfedezzék a következő BredaPhoto témát, amely az utazásra fókuszál. A rövid, de tartalmas programban kiállítások, filmvetítések és spontán csapatépítés is szerepelt. A kísérő oktatók Geibl Kata, Kudász Arion és Szalontai Ábel voltak.  

A BredaPhoto olyan vizuális történeteket állít ki, amelyek inspirálnak, megmozgatnak, szembesítenek, új kérdéseket vetnek fel, és bizonyítják, hogy a fotográfia a társadalom érzelmeire ható, élő művészeti médium.  

A programba 2022-ben Legát Franciskát válogatta be egyetmünkről a nemzetközi zsűri. 

2023.10.16

Esemény információ

Időpont: 2023. október 16.
Helyszín: Breda

További események

2026.04.07
14:00
Hogyan lesz egy elhanyagolt, üres rozsdaövezetből élhető városrész? Hogyan gondolkodnak a tervezők Budapest egyik legnagyobb, jövőformáló fejlesztési területéről? Miért fontosak a nemzetközi tervpályázatok, és hogyan szerveződnek a csapatok a háttérben? Mit üzen Rákosrendező esete a városfejlesztés európai gyakorlatáról? Ezeket a kérdéseket járja körül a MOME Építészeti Központ Architectural Matters előadás-sorozatának következő eseménye, amelyen a Rákosrendező-mesterterv urbanisztikai és közterület‑fejlesztési tervpályázat friss eredményei és tanulságai kerülnek fókuszba. Az esemény kiemelt célja a hallgatói perspektívák gazdagítása és az urbanisztikai gondolkodás mélyítése. A meghívottak a MOME oktatói vagy végzett hallgatói.
2026.04.08
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.
2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)