Spatialising Degrowth nemzetközi szimpózium

„Az emberiség nem érti a különbséget a fizikai növekedés és a minőségi fejlődés között. Az emberek számának vagy a javak mennyiségének növelése semmilyen közös, globális célt nem szolgál. Most már azt kellene megértenünk, miként fejlesszük fajunkat – hogyan érjük el az igazságosságot, a békét, a lelki egyensúlyt, a testi egészséget, a minőségi környezetet.” (Dennis Meadows, a Limits to Growth társszerzője)

„A nemnövekedés koncepciója – nevezzük akár ökológiai politikának, környezeti etikának, radikális mozgalomnak, önkéntes egyszerűségnek, entrópia-elméletnek, tartós állapotú gazdaságnak vagy ökológiai közgazdaságnak – a gondolkodók és tettre kész emberek azon felismeréséből fakad, hogy a jó emberi élet nem érhető el a természet (benne az ember) legyőzése árán. A cél nem lehet a javak öncélú szaporítása, az ebből következő társadalmi-ökológiai válságnak pedig a termelés és fogyasztás jelenlegi rendszerén belül nincsen megoldása.” (Lányi András, 2020) 

Bár a nemnövekedés bizonyos célokban rokonságot mutat a fenntartható fejlődés eszméjével, tagadja annak megvalósíthatóságát és az erőforrások igazságosabb elosztására zéró összegű játékként tekint. A közösségi önrendelkezést és új környezeti megközelítést sürgeti a közgazdaságtan, a bölcsészet, a társadalomtudományok és a művészetek területén. Jelen szimpózium azt vizsgálja, mit jelent mindez az építészet és a várostervezés szempontjából. 

A nemnövekedés – bár hosszú múltra visszatekintő gazdasági, fizikai, etikai, művészeti és ökológiai mozgalmi eredmények következménye – nem alkot koherens modellt. A különböző diszciplínák viták és útkereső modellek segítségével igyekeznek kidolgozni a nemnövekedés feladatait és eszközeit. Abban azonban a kutatók és aktivisták egyetértenek, hogy a növekedés meg fog állni – a kérdés csak az, hogy ez a folyamat tervezetten megy végbe vagy instabilitást okoz. 

Részletes program: MOME | Spatialising Degrowth International Symposium

2025.11.27 10:00
2025.11.28 17:00

Esemény információ

Időpont: November 27-28.
Helyszín:
1. nap: Auditórium
2. nap: U-401

Regisztráció az első napra:
https://www.addevent.com/event/fl26624300

Regisztráció a második napra:
https://www.addevent.com/event/bF26996612

További események

2026.04.07
14:00
Hogyan lesz egy elhanyagolt, üres rozsdaövezetből élhető városrész? Hogyan gondolkodnak a tervezők Budapest egyik legnagyobb, jövőformáló fejlesztési területéről? Miért fontosak a nemzetközi tervpályázatok, és hogyan szerveződnek a csapatok a háttérben? Mit üzen Rákosrendező esete a városfejlesztés európai gyakorlatáról? Ezeket a kérdéseket járja körül a MOME Építészeti Központ Architectural Matters előadás-sorozatának következő eseménye, amelyen a Rákosrendező-mesterterv urbanisztikai és közterület‑fejlesztési tervpályázat friss eredményei és tanulságai kerülnek fókuszba. Az esemény kiemelt célja a hallgatói perspektívák gazdagítása és az urbanisztikai gondolkodás mélyítése. A meghívottak a MOME oktatói vagy végzett hallgatói.
2026.04.08
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.
2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)