Ékszerek Éjszakája Budapest - a FISE támogatásával szerveznek jótékonysági árverést volt hallgatóink

Tárgyalkotás

KORONA / ÉKSZER
Aukció a gyermekekért
Az esemény időtartama: 2020. május 11-16.

A koronavírus okozta krízishelyzet közvetlen vagy közvetett módon a társadalom teljes egészére kihat. Sokak kerültek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe, amelyből önállóan nem találják a kiutat. Szívmelengető azonban, hogy számos szakmai összefogással találkozhatunk világszerte, melyet az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői is követni kívánnak. Egy nagysikerű olasz kezdeményezés, a „Crown Jewels Funding Italy” folytatásaként online aukciót szervez „KORONA / ÉKSZER – Aukció a gyermekekért” címmel, amely során kortárs magyar ékszertervezők által felajánlott egyedi művek kerülnek árverésre. Az esemény célja, hogy a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekek életkörülményein segítsen. A szervezők a befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást kívánnak támogatni, amelyek célzottan tudják célba juttatni a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket.

Az aukció lefolyása a már említett olasz, illetve az őket követő portugál-spanyol minta alapján történik. A szervezők a meghívott alkotók felajánlott ékszereit (képekkel és induló licittel ellátva) a szervezők kimondottan erre az eseményre létrehozott Facebook csoport oldalán osztják meg, a licitálók pedig a poszt alá kommentben írhatják oda felajánlásaikat. A licitet az nyeri, aki a legmagasabb összeget ajánlja az aukció lezárulásáig, azaz 2020. május 15-e éjfélig. Az esemény időtartama: 2020. május 11-16. A szervezők az aukció teljes körű lebonyolítását karitatív módon vállalják, így a befolyt összeg 100%-ban a támogatandó szervezetekhez kerül. Az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői csapata reméli, hogy adománygyűjtő kezdeményezésük eredményesen zárul, és nagy sikerrel hálálja meg a belefektetett munkát. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkotók nagylelkű felajánlásaiból nagyon izgalmas aukciós anyag állt össze, amelynek köszönhetően jelentős összeggel tudták támogatni az általuk kiválasztott szervezeteket. A szervezők nagyon bíznak a magyar alkotókban, hogy ők is a jó ügy mellé állnak és egyedi ékszereikkel segítik az aukciót.

Az Ékszerek Éjszakája Budapestről: Az ÉÉB egy évente megrendezésre kerülő programsorozat, melynek célja a magyar és nemzetközi kortárs ékszer népszerűsítése idehaza. A rendezvény hivatalos háttérszervezete a FISE, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, mely több mint harminc éve segíti a magyar iparművészek munkáját, szakmai fejlődését. Az elmúlt öt évet vizsgálva az Ékszerek Éjszakája Budapest programsorozat látogatottságát, ismertségét tekintve egy erősen felfelé ívelő tendencia rajzolódik ki, mind a szakmabeliek, mind az érdeklődők tekintetében, ezért a szervezők hisznek abban, hogy törekvéseik az emberek széles rétegeihez tud eljutni.

 

A három támogatható alapítvány/összefogás

Az „Ablak a padra” kampányt a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület közös programcsapata, a Láncreakció indította a Láthatatlan Tanodával és az aHang platformmal partnerségben. Az akció célja, hogy tanodákon és közösségszervezőkön keresztül digitális eszközöket juttasson azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik megfelelő gép és internetelérés híján kiszorulnak az oktatásból. Az Ablak a padra laptopokat, tableteket, valamint pénzadományokat gyűjt a digitális eszközök megvásárlására. https://www.ablakapadra.com/

Az Igazgyöngy alapítvány sokrétű tevékenysége első sorban a periférián élő gyermekek, fiatalok felé irányul. Hosszú távú küldetésük között szerepel az esélyteremtés, felzárkóztatás, önállóságra való nevelés. Gondos munkájuknak köszönhetően kiemelkedő sikereket érnek el a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésben, művészeti képzésében ugyanúgy, mint a mélyszegénységben élő családok életkörülményeinek javításában. https://igazgyongyalapitvany.hu/rolunk/

A „Még egy falat” elnevezésű pénzgyűjtő kampányt a Civil Kollégium Alapítvány, az Esély Labor Egyesület, valamint az aHang kampányplatform indította a szegregátumokban élők megsegítésére. 12 településre helyi közösségszervezőkön keresztül juttatják el a befolyt pénzből vásárolt élelmiszereket és tisztítószereket, amelyek azért is jelentenek hatalmas segítséget a gyermekeket nevelő családoknak, mert az iskolák bezárásával csak napi egy tál ételhez juthatnak hozzá ingyenes a hátrányos helyzetű gyermekek. https://ahang.hu/megegyfalat/

 

Az aukció menete az olasz, illetve az őket követő portugál-spanyol minta alapján történik.

Részletesebben:
Crown Jewels Funding Italy
Jewellers in AuCTION

Már több, mint 70 alkotás szerepel a felajánlások között (hazai és külföldi egyaránt). Nagyon bízunk abban, hogy mindegyik ékszer gazdára talál, és a befolyt összeggel érdemben tudnak segíteni a három összefogásnak.

Ékszerek Éjszakája Budapest
FISE

Az Ékszerek Éjszakája Budapest - Art Jewelry Night of Budapest csapata:

Börcsök Anna 
Fekete Fruzsi 
Tengely Nóra
Neuzer Zsófia
Horányi Kinga

Publikálva: 2020-05-14 14:25:00

Hírek