Belső hangok és gótikus raktárkoncert: újabb MOME-diplomafilm versenyez Annecy-ban

Dátum: 2026.03.19
A világ legjelentősebb animációs seregszemléjén versenyez a magyar animáció új generációjának képviselője: a MOME Animáció mesterszakán 2025-ben végzett László Márk Bonefuzz című diplomafilmjét beválogatták a júniusi Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás egy évek óta tartó sikerszéria újabb állomása, hiszen az elmúlt évtizedben szinte minden évben képviseltette magát a MOME Anim egy-egy diplomafilmje a rangos nemzetközi mezőnyben.

A Bonefuzz főszereplője Vajk, egy hallássérült tinédzser, aki hallókészüléke hangerejének változtatásával szabályozhatja a külvilággal való kapcsolatát. A történet során bátyja kirángatja a fiút magányából, és barátaival egy erdőszéli, romos ipari épületbe viszik egy titokzatos zenekar koncertjére. A hátrányos helyzetéből adódó feszültség és az élmény újszerűsége egy beavatástörténetté áll össze, amelynek során rátalál saját hangjára. A film látványvilága ötvözi a részletes 3D-s háttereket a 2D-s rajzanimációval, másik különlegessége, hogy annak zenéjét is László Márk komponálta, akit gyermekkora óta erős szálak fűznek a zenéhez, munkáiban is gyakran a hang és az animáció kapcsolatára fókuszál.  

Arról, hogy miért ezt a történetet választotta, László Márk így nyilatkozott: “A rövidfilmet Veres Attila: Ködváros című novellája inspirálta, melyben egy hallássérült fiú átéli a történetben kutatott titokzatos rockzenekar zenei előadását. Számomra elképzelhetetlen lenne az élet a zene hallgatása és megalkotása nélkül. A filmemmel azt igyekszem átadni, hogy a hangok mennyire erőteljes hatást képesek gyakorolni az emberi tudatra.” 

A MOME Anim gyártásában készült film producere Vincze Zsuzsanna, line producere Szakály Réka Anna, gyártásvezetői Tőkés Anna és Gelley Bálint voltak. Az alkotás vágója Czakó Judit, a hangdizájnért Beke Tamás és Lukács Péter Benjámin felelt. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nem csupán a versenyprogramban, hanem az Annecy Fesztivál MIFA szakmai vásárán is hangsúlyosan jelen lesz 2026-ban; saját standdal és népes hallgatói és oktatói delegációval képviselik a magyar animációt a nemzetközi szakmai színtéren. 

A világ legjelentősebb animációs filmipar ünnepét és szakmai találkozóját június 21-27. között rendezik meg a franciaországi Annecy-ban.  

 A film trailere ITT tekinthető meg!

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.