CheckINN Revitalizátor: új ötletek a rozsdaövezetek turisztikai újjászületésére

Dátum: 2025.09.19
Negyedik alkalommal rendezték meg a CheckINN Revitalizátor ötletpályázatot, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a CheckINN Turisztikai Innovációs Hub hívott életre. A program célja, hogy a hazai felsőoktatás hallgatói elhagyatott, funkciójukat vesztett ipari vagy kereskedelmi területek turisztikai újrahasznosítására dolgozzanak ki megvalósítható koncepciókat.

Idén 109 hallgató jelentkezett a versenyre 15 egyetemről, a döntőbe jutott csapatokat pedig mentorok segítették a fél évet álölelő munka során. A legjobb pályaművek bemutatása egy látványos pitch eseményen történt a MOME Auditóriumában, ahol közel 100 érdeklődő előtt a zsűri szakmai szempontok alapján pontozta az ötleteket. Matheidesz Réka, a MOME vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a hallgatók más-más területekről érkeztek, így különböző tudást mutatnak be a pályaművekben, ami még izgalmasabbá teszi a versenyt. Kiemelte továbbá, hogy az együttműködés inspirálta az egyetemet, hogy létrehozza a MOME Business Community-t, melynek célja bekapcsolni további partnereket és cégeket a MOME életébe.

Gedei Petra, a CheckINN ügyvezetője megköszönte a csapatoknak a lelkes hozzáállást és hozzátette, hogy mentorációs alkalomról mentorációs alkalomra látszott, mennyi munkát és erőfeszítést tettek bele a projektekbe a résztvevők.

A bemutatott ötletek között hallhattunk funkcióját vesztett határépületek átalakításáról, régi sertésvágóhíd területén életre keltett rendezvényhelyszínről és egy régen bezárt mozi felélesztéséről egy gasztronómiai csavarral.

A verseny első helyezettje az összesített pontszámok alapján végül a Jedlik Ányos Agrár és Ipartudományi Múzeum csapata lett a Park 4.0 koncepcióval, akik a Dunaferr Zrt. egykori meleghengerművének helyére egy rendhagyó múzeumot álmodtak meg. A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói, Dudás Gergő és Magyari Gergely olyan élményalapú, interaktív teret terveznek, ahol a látogatók nem csupán nézői, hanem aktív résztvevői lehetnek a kiállításoknak. A múzeum az Ipar 4.0-ra épülő szakkörökkel, robotprogramozással, drónirányítási bemutatókkal és gyakorlati workshopokkal ismertetné meg a fiatalokat. A csapat a hatalmas, jelenleg üres barnamezős területet parkosított, zöld közösségi térré alakítaná, amely rendezvényeknek, koncerteknek és szabadtéri programoknak is otthont adhatna.

Céljuk, hogy a rozsdaövezetből olyan élményközpontú desztináció szülessen, amely egyszerre szolgálja az oktatást, a fenntarthatóságot és a turizmus élénkítését – a városi betonrengeteg helyett élettel teli találkozóhelyet kínálva a látogatóknak. A fejlesztés nem a belvárosban, hanem a XVIII. és XIX. kerület határán, a külső városrészekben valósulna meg: ezzel a tudatos helyszínválasztással a belső kerületek túlterheltségét szeretnék csökkenteni, miközben a külvárosba is vonzó, nemzetközi szinten is érdekes desztinációt teremtenének.

A versenymásodik legtöbb pontot szerző győztes csapata a RE-VAGON csapata lett, akik a Győri Rába Vagongyár elhagyott területére álmodtak új, pezsgő közösségi és turisztikai központot. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói, Dávid Noémi és Darázs Vivien olyan multifunkcionális városi élményteret terveztek, amely egész évben élettel tölti meg a város szívében fekvő, jelenleg üresen álló ipari zónát.

 

A projekt lényege, hogy az egykori gyárból rugalmasan alakítható, fenntartható városi kert és rendezvényhelyszín szülessen. A megmaradt csarnokot megerősítve, szerkezetét „lecsupaszítva” alakítanák át: az alsó szinten lézerharc pálya, bérelhető raktárak és gördeszkapálya, a földszinten közösségi terek, bérelhető irodák és műhelyek kapnának helyet, míg az emeleten rendezvény- és előadótermek várnák a látogatókat. A terület nyugodtabb részén újrahasznosított konténerekből épített, rövid távra bérelhető szálláshelyek és urbán kemping szolgálná a fesztiválozókat és a turistákat.

A csapat víziója, hogy a hajdani ipari telek a győri közösségi élet új találkozópontjává váljon: nyári estéken koncertekkel és food truckokkal, napközben kézműves piacokkal, kávézókkal, gyerekprogramokkal, gördeszka- és sportlehetőségekkel. A tervezés során kiemelték a fenntarthatóságot és a teljes adaptálhatóságot: az új építmények mind moduláris megoldásokkal készülnének, hogy a lakosság és a látogatók igényeihez folyamatosan igazíthatók legyenek.

A nyertesek fejenként 1 millió forintos ösztöndíjában részesültek, emellett ők és a döntőbe jutó többi csapat tagjai további bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőségeket kapnak a CheckINN alumni eseményein, fórumain.

Tóth-Korsós Benedek, a CheckINN Innovációs projektmenedzsere az esemény végén elmondta, már elindult a nevezés a 2025-ös CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyére, amelyről részeletek az oldalukon érhetők el.

Az eseményen bejelentették, hogy a CheckINN Innovációs HUB egy 1,5 napos szakmai programmal várja majd a látogatókat és az érdeklődőket a 2025. október 14-15. között megrendezésre kerülő Tourism Summit konferencián.

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nádasdy Ádám költőként, egyetemi tanárként, nyelvészként, műfordítóként és közíróként hazánk szellemi és társadalmi közegének finom szeizmográfja és sokoldalú alakítója – szólt 2016-ban a méltatás, amikor átvette egyetemünk egyik legfontosabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat. Az inspiráló gondolkodó és előadó, nagyszerű költő és korszakos jelentőségű műfordító 79 éves korában hunyt el. Művei mellett az egyik legnagyobb öröksége, hogy megmutatta, humorral és eleganciával is lehet tanítani, s az élet és a tudomány nem válik szét: egy terep.
Világsztárok klipjeivel versenyez az idei Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a MOME Anim Friss Kakas Filmnapokra készült spotja.