Hogyan őrizhető meg a közép-európai vizuális örökség az MI-alapú tartalomkészítésben?

Dátum: 2025.10.02
Szeptember 12-én lezajlott az első olyan tudományos találkozó a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, amelynek keretében cseh, lengyel, magyar, és szlovák vizuális kultúrával foglalkozó egyetemi szakemberek és producerek vitatták meg, milyen jellegzetes hatásai vannak a régióban az MI által generált új tartalmaknak.

Szeptember 12-én lezajlott az első olyan tudományos találkozó a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, amelynek keretében cseh, lengyel, magyar, és szlovák vizuális kultúrával foglalkozó egyetemi szakemberek és producerek vitatták meg, milyen jellegzetes hatásai vannak a régióban az MI által generált új tartalmaknak. 

Az új technológia elterjedése nagyon különböző jövőstratégiák megfogalmazására sarkallta a piaci és az egyetemi szereplőket. Kifejezetten élénk szakmai viták alakultak ki a szimpóziumon a jelen lévő egyetemi kutatók és piaci szereplők között a szintetikus médiatartalmak hatásáról és a technológia etikai és kulturális vonatkozásairól. 

A konferencia résztvevői elsődlegesen arra keresték a választ, hogy a régióra jellemző vizuális örökség miért nem jeleníthető meg kellő pontossággal a generált képekben. Abban egyetértettek, hogy a régiónkban túl kevés digitalizált múzeumi és magángyűjtemény érhető el, emiatt a képgeneráló rendszerek nem tudnak pontos és hiteles képeket előállítani. Így a régiónk kultúráját megismerni vágyó felhasználók csak olyan szintetikus képi tartalmakat tudnak előállítani, amelyek torz képet adnak a jellemző népviseletről, művészettörténetről, építészetről vagy egyáltalán az egyes tájegységekről. 

Felismerve ennek a veszélyeit, a szakértők kidolgoztak egy új módszertant arra, hogy a jelenleginél inkluzívabb, etikus MI-eszköz jöjjön létre, amely hosszú távon lehetővé teszi, hogy megbízható minőségben generáljanak képeket a régiónkról. A fejlesztés várhatóan 2026 végére válik elérhetővé. 

A MOME az elsők között kezdte el kutatni, miként alakítja át a mesterséges intelligencia a design, az alkotás és a kommunikáció jövőjét. Ennek szellemében indult el szeptemberben az egyetem új, heti rendszerességgel jelentkező ModulAItor podcastja, amelyben a MOME oktatói, kutatói, szakértői nyitnak párbeszédet arról, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a kreatíviparágakat, az egyetemi oktatást és a kulturális örökség értelmezését. Az epizódok a kézművességtől és a divattól az adatvizualizáción és az interaction designon át a jogi és etikai kérdésekig tárgyalják az új technológia által felvetett lehetőségeket és változásokat. A sorozat szerkesztője és moderátora dr. Iványi-Bitter Brigitta PhD, a MOME oktatója és kutatója, az MI kulturális örökségünkre gyakorolt hatását vizsgáló kutatás vezetője. Már mind az öt podcastepizód elérhető a Spotifyon és a Youtube-on. 

A MOME ModulAItor podcastjának eddigi epizódjai: 

1. epizód: Divat, történetmesélés, mesterséges intelligencia 

Youtube: Divat, történetmesélés, mesterséges intelligencia | ModulAItor Podcast | 1. Epizód 
 

Spotify: Divat, történetmesélés, mesterséges intelligencia | ModulAItor Podcast | 1. Epizód - MOME ModulAItor Podcast | Podcast on Spotify 

2. epizód: Milyen hatással van az MI a kutatásra és az oktatásra? 

Youtube:Milyen hatással van a MI a kutatásra és az oktatásra? | ModulAItor Podcast | 2. Epizód 

Spotify: Milyen hatással van a MI a kutatásra és az oktatásra? | ModulAItor Podcast | 2. Epizód - MOME ModulAItor Podcast | Podcast on Spotify 

3. epizód: Gombostűtől az algoritmusig: hagyomány, kézművesség és AI a divattervezésben 

Youtube: Gombostűtől az algoritmusig: hagyomány és AI a divattervezésben | ModulAItor Podcast | 3. Epizód 

Spotify: Gombostűtől az algoritmusig: hagyomány, kézművesség és AI a divattervezésben | ModulAItor Podcast | 3. Epizód - MOME ModulAItor Podcast | Podcast on Spotify 

4. epizód: Az MI hatása az interaction designra 

Youtube: MI hatása az interaction designra | ModulAItor Podcast | 4. Epizód 

Spotify: Az MI hatása az interaction designra | ModulAItor Podcast | 4. Epizód - MOME ModulAItor Podcast | Podcast on Spotify 

5. epizód: A szellemi tulajdon az MI világában 

Youtube: A szellemi tulajdon a MI világában | ModulAItor Podcast | 5. Epizód 

Spotify: A szellemi tulajdon a MI világában. Jogi nézőpontok felvázolása Dr. Gubicz Flórával | ModulAItor Podcast | 5. Epizód - MOME ModulAItor Podcast | Podcast on Spotify 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nádasdy Ádám költőként, egyetemi tanárként, nyelvészként, műfordítóként és közíróként hazánk szellemi és társadalmi közegének finom szeizmográfja és sokoldalú alakítója – szólt 2016-ban a méltatás, amikor átvette egyetemünk egyik legfontosabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat. Az inspiráló gondolkodó és előadó, nagyszerű költő és korszakos jelentőségű műfordító 79 éves korában hunyt el. Művei mellett az egyik legnagyobb öröksége, hogy megmutatta, humorral és eleganciával is lehet tanítani, s az élet és a tudomány nem válik szét: egy terep.
Világsztárok klipjeivel versenyez az idei Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a MOME Anim Friss Kakas Filmnapokra készült spotja.