Kihirdették a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj 2025-26-os őszi félév nyerteseit

Dátum: 2026.03.18
Demenciával élők számára fejlesztett játékos eszköz, egyénivé tehető közösségi e-kerékpár, látássérültek bevonása a fotózásba, az ember és a mesterséges intelligencia érzelmi kapcsolódása, az Örkény Színház épületének újragondolása – a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj nyertesei is idén innovatívan reagálnak a kortárs társadalmi, kulturális és technológiai kihívásokra.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ösztöndíja évről évre a legígéretesebb hallgatói teljesítményeket ismeri el. A támogatást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány indította el 2020-ban; célja, hogy azokat a fiatal alkotókat és kutatókat segítse, akik projektjeikkel nemcsak szakmai szempontból kiemelkedők, hanem társadalmi, kulturális vagy technológiai értelemben is releváns kérdésekre keresnek válaszokat. 

Az őszi szemeszter pályaművei közül a zsűri idén is tizenhatot választott ki, hogy az öt hónapos ösztöndíj keretében a nyertesek továbbfejlesszék a projekteket. A díjazottak munkái jól mutatják, milyen sokszínű és komplex gondolkodás jellemzi a MOME hallgatóit. 

A Design Intézet öt nyertes projektje erősen reflektál aktuális társadalmi problémákra. Rozán Péter játékos eszköze, a Pivot a demenciával élők kognitív képességeinek a  fenntartását segíti. Kékesi Dorottya AdjHozzá projektje egy digitális platformon keresztül az anonimitást és az érzelmi biztonságot fenntartva támogatja a hátrányos helyzetű diákokat. A mobilitás témáját Ócsai Sebestyén CHYMERA nevű e-kerékpár-rendszere dolgozza fel, prémium, közösségi e-kerékpár-rendszerében vezetőprofil-alapú beállításnál a felhasználóhoz igazítja a kerékpár karakterét. Szentgyörgyváry Boldizsár a klímaváltozás által sújtott szubszaharai régiókban élők számára tervezett Suireno termékcsaládja a közlekedés és áruszállítás problémáira kínál praktikus és adaptív megoldásokat. Nyulász Lőrinc Bercel Cornucopia nevű tervezési rendszere egy 3D-be oltott anyagkísérlet, amely nem csupán a divat terén hordoz potenciált. 

Az Elméleti Intézet díjazottjai is tükrözik a multidiszciplináris gondolkodást és a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettséget.  

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ösztöndíja évről évre a legígéretesebb hallgatói teljesítményeket ismeri el, a mostani a tizedik alkalom, amikor tizenhat kiválóság a címet és vele együtt a támogatást is elnyeri. A programot 2020-ban indította el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány; célja, hogy azokat a fiatal alkotókat és kutatókat segítse, akik projektjeikkel nemcsak szakmai szempontból kiemelkedők, hanem társadalmi, kulturális vagy technológiai értelemben is releváns kérdésekre keresnek válaszokat.  

Az őszi szemeszter pályaművei közül a zsűri idén is tizenhatot választott ki, hogy az öt hónapos ösztöndíj keretében a nyertesek továbbfejlesszék a projekteket. A díjazottak munkái jól mutatják, milyen sokszínű és komplex gondolkodás jellemzi a MOME hallgatóit.  

A design és formatervezés területén öt nyertes projekt reflektál az aktuális társadalmi problémákra. Rozán Péter játékos eszköze, a Pivot a demenciával élők kognitív képességeinek a fenntartását segíti. Kékesi Dorottya AdjHozzá projektje egy digitális platformon keresztül az anonimitást és az érzelmi biztonságot fenntartva támogatja a hátrányos helyzetű diákokat. A mobilitás témáját Ócsai Sebestyén CHYMERA nevű e-kerékpár-rendszere dolgozza fel, prémium, közösségi e-kerékpár-rendszerében vezetőprofil-alapú beállításnál a felhasználóhoz igazítja a kerékpár karakterét. Szentgyörgyváry Boldizsár a klímaváltozás által sújtott szubszaharai régiókban élők számára tervezett Suireno termékcsaládja a közlekedés és áruszállítás problémáira kínál praktikus és adaptív megoldásokat. Nyulász Lőrinc Bercel Cornucopia nevű tervezési rendszere egy 3D-be oltott anyagkísérlet, amely nem csupán a divat terén hordoz potenciált.  

Ösztöndíjat kapott Berecz Márton közösségépítő eseménye a MOME Designkultúra- és Művészettudományi Tudásközpont számára a Hengermalomban; Kiss Gergely kutatása, amely a budafoki pincerendszer történetét vizsgálja; illetve Major Alexandra fotóarchívum-elemzése, amely egy értelmi fogyatékossággal élőknek szervezett táborok képanyagát dolgozza fel.  

Az Építészeti Tudásközpont hallgatóinak díjazott projektjei a történeti és kortárs szemlélet közötti párbeszédet állítják középpontba, és reagálnak a városi környezet és a közösségi terek változó igényeire is. Demeter Kincső egy szentendrei lakótornyot, Kocsis Tamás az Örkény Színház épületét gondolta újra.  

A film, a fotográfia és az animáció területén is hat hallgató kapott támogatást a terveihez. A pályaművek között szerepel Győrfi Kinga Csilla skizofrénia témáját feldolgozó animációs alkotása és Fehér Szebasztiánnak az orosz–ukrán háború személyes és kollektív hatásait vizsgáló fotósorozata. Bagossy Bálint Bendegúz látássérültek számára tette lehetővé a fotózást, Ábrahám Noémi Sun Bricks című projektje a fotográfia térbeliségét vizsgálja, installációjában a MOME lebontott Térkísérleti műtermének az üvegtégláit használja. Janky Milán Barnabás egy böngészőben futtatható betűtervező alkalmazás fejlesztésére, Tóth Tamara pedig az ember és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolódásokat vizsgáló kísérleti kiadványa, a „yours remotely” fejlesztésére kapott ösztöndíjat.   

A díjakat március 17-én, hagyományosan ünnepélyes keretek között Bogyay Katalin, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, Magyarország világszerte elismert kulturális diplomatája, a UNESCO közgyűlésének korábbi elnöke adta át. Az idei nyertesek munkái azt jelzik, hogy a fiatal tervezők és kutatók nem csupán reagálnak a világ változásaira, hanem aktívan alakítják is azt. A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj így nem csupán egy elismerés, hanem időközben olyan platformmá vált, amely láthatóvá teszi a jövő meghatározó alkotóit. 

Az idei nyertesek:

Design kategória: 

Kékesi Dorottya I AdjHozzá a design etikai és közvetítő szerepének vizsgálata digitális kontextusban 

Interaction Design I MA1  

 

Nyulász Lőrinc Bercel I Cornucopia – háromdimenziós auxetikus tárgyak tervezését intuitívvá tevő hibrid tervezési rendszer  

Textiltervezés I BA2  

 

Ócsai Sebestyén I CHYMERA közösségi e-kerékpár-rendszer, amely vezetőprofil-alapú automatikus beállítással a felhasználóhoz igazítja a kerékpárt 

Design I MA2  

 

Rozán Péter I Pivot gyógyászati segédeszközként alkalmazható készségfejlesztő játék kezdeti demenciában szenvedő személyeknek  

Tárgyalkotás I BA3  

 

Szentgyörgyváry Boldizsár I Suireno – a szubszaharai területekre tervezett, közlekedésre és szállításra is alkalmas termékcsalád 

Formatervezés I BA2 

 

Elméleti kategória: 

Berecz Márton I Közösségépítő esemény a Hengermalomban, az Onboarding Napok részeként, a MOME Designkultúra- és Művészettudományi Tudásközpont számára 

Design- és művészetmenedzsment I MA2 

 

Kiss Gergely I A budafoki pincerendszer és barlanglakások történetének vizsgálata városelméleti nézőpontból 

Designelmélet I MA1 

 

Major Alexandra I Értelmi fogyatékossággal élő emberek számára szervezett tábor korai fotóanyagának vizsgálata és archívum létrehozása 

Designelmélet I MA2 

 

Építészeti kategória: 

Demeter Kincső I Szentendrei lakótorony 

Építőművészet I BA2 

 

Kocsis Tamás I Örkény Színház 

Építőművészet I MA2 

 

Média Intézet és Filmipari kategória: 

Ábrahám Noémi I Sun Bricks – a fotográfia térbeliségének vizsgálata a természeti és épített környezet kontextusában 

Média Design I MA1 

 

Bagossy Bálint Bendegúz I A kifejező képalkotás látás nélküli lehetőségei 

Photography I MA1 

 

Fehér Szebasztián I Az ukrán–orosz háború személyes és kollektív hatásai a Kárpátalján 

Fotográfia I BA3 

 

Győrfi Kinga Csilla I Absztrakt animáció skizofréniával élő emberek személyes megszólalásaira 

Animation I MA2 

 

Janky Milán Barnabás I Glypher Webtool – böngészőben futtatható betűtervező alkalmazás 

Tervezőgrafika I BA3 

 

Tóth Tamara I „yours remotely” – kísérleti kiadvány az ember és a mesterséges intelligencia közötti paraszociális, egyoldalú érzelmi kapcsolódásokat vizsgálatára 

Tervezőgrafika I MA1 

 

Az ösztöndíjprogram névadójáról, az ikonikus tervező Stefan Lengyelről a róla nemrég megjelent kötetben olvashatnak tovább: https://mome.hu/hu/stefan-lengyel-designer-a-konyv 

Sajtókapcsolat: MOME Brand Iroda // press@mome.hu 

Az idei nyertesek munkái azt jelzik, hogy a fiatal tervezők és kutatók nem csupán reagálnak a világ változásaira, hanem aktívan alakítják is azt. A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj így nem csupán egy elismerés, hanem időközben olyan platformmá vált, amely láthatóvá teszi a jövő meghatározó alkotóit. 

További hírek

Amikor egy művészeti egyetemista átveszi a diplomáját, a kezdeti eufóriát gyakran furcsa vákuum követi. Ott áll egy remek projekttel, egy díjnyertes diplomamunkával vagy egy világmegváltó kutatási ötlettel, de hirtelen megszűnik a műhelyek biztonsága, a tanári mentorálás védőhálója és a közösség inspiráló ereje. Ezt a kritikus űrt segít kitölteni a MOME Inkubáció, amelynek LEVEL UP! art & design című záróeseményén tizenöt projekt lépett a nyilvánosság elé.
A posztszocialista blokk képi világának az összefüggéseiben merülhetünk el a negyedik Work in Context nemzetközi fotográfiai szimpóziumon, amely ezúttal a Peripheral Priorities:! alcímet kapta. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Fotográfiai Központjának az eseménye két jelentős évfordulóhoz is kapcsolódik, ugyanis idén negyvenéves a magyarországi fotográfiai felsőoktatás, de maga a fotográfia, mint művészeti ág is kétszáz éve született. A jubileumok adta tágabb keret lehetőséget nyújt a médium művészi és technológiai fejlődésének, társadalmi hatásmechanizmusainak az újraértelmezésére. Az esemény 2026. január 28–29. között várja a fotográfia elmélete és gyakorlata iránt érdeklődőket Budapesten.
Lezárult a jelentkezés a MOME rektori pályázatán. Az egyetem vezetői pozíciójára két magyar és egy holland szakember adott be érvényes jelentkezést a MOME fenntartójához.