Közös értékeken alapuló szerződést készít elő a Szenátus és a Kuratórium

Dátum: 2025.03.06
Fontos egyeztetések valósultak meg az elmúlt napokban: a cél a konszenzuskeresés, a konszolidáció megteremtése és az egyes felek közti közötti bizalom építése, megerősítése.

„A februári rendkívüli szenátusi üléseken hozott határozatok értelmében a Szenátus tárgyalásokat kezdeményezett a MOME Fronttal és az egyetemet fenntartó alapítvány Kuratóriumával is. Az egyeztetések konstruktív hangnemben, a kölcsönös megértés szándékával zajlanak” – mondta Matheidesz Réka, a MOME vezérigazgatója, a MOME Szenátus ügyvivő elnöke.

A Szenátus és a Kuratórium is elkötelezett a felek közti közötti bizalom megerősítése mellett. Ennek szellemében az a közös döntés született, hogy egy olyan megállapodás készül, melyet a Szenátus és a Kuratórium közösen ír alá és melynek tartalma a Szenátus, a Kuratórium és a hallgatói közösség közötti egyetértésen alapul. A cél a közös értékek azonosítása és ezek mentén egy olyan szerződés létrehozása, amely rögzíti a közös értékeket és célokat, és meghatározza az egyetem és az alapítvány jövőbeli együttműködésének elvi kereteit. 

Az egyeztetések a felek kisebb létszámú tárgyaló delegációinak részvételével jelenleg is zajlanak.

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.