
MOME alumni nyerte az idei MODEM-díjat
Dátum: 2022.08.02
Július 29-én adták át az idei MODEM-díjat, amelyet a MOME alumnusa, Bíró Dávid nyert el pályázatával.
A Modern és Kortárs Művészeti Központ pályakezdő magyar képzőművészek számára hirdeti meg a Modem-díjat, és olyan magyarországi felsőoktatási intézményben művészeti diplomát szerzett jelentkezők pályázatát várták, akik idén fejezték be a tanulmányaikat. 60 pályázó és 7 döntőbe jutott versenyző közül választották a MOME Fotográfia mesterszakon végzett Bíró Dávidot, akinek munkáiban a digitális technika és annak hatásai fontos szerepet játszanak.
További hírek
A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.



