MOME-sikerek a XXV. Országos Tervezőgrafikai Biennálén

Dátum: 2026.03.11
Huszonötödik alkalommal rendezték meg az Országos Tervezőgrafikai Biennálét, amely öt évtizede a magyar tervezőgrafika egyik legfontosabb szakmai seregszemléje, nemzetközi összehasonlításban is példaértékű múlttal. A jubileumi eseményen rendkívül nagyszámú MOME-hoz kötődő alkotó szerepelt sikerrel: a díjazottak között oktatók, egykori és jelenlegi hallgatók is voltak, sőt a díjazó zsűriben is két MOME-oktató kapott helyet.

A biennálé zsűrijében dr. habil. Balla Dóra DLA és Simon Péter Bence DLA, a MOME oktatói is részt vettek. A testület további tagjai Sára Ernő, prof. dr. Erős István DLA, Felsmann Tamás DLA és Brittnek Andrea DLA voltak. A kiállítás megnyitóját és a díjátadó ünnepséget 2026. március 5-én rendezték meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében, ahol a tárlatot Balla Dóra nyitotta meg. 

 

A biennáléra összesen nyolcszáz munkát neveztek be, ezekből háromszáz került a kiállítás falaira. Több MOME-hoz kötődő alkotó részesült rangos elismerésben, a Konecsni György-életműdíjat Árendás József, a MOME jogelődjének, a Magyar Iparművészeti Főiskolának az egykori hallgatója vehette át, akinek Konecsni mestere is volt. A Kulturális és Innovációs Minisztérium megosztott díját Császár Adrienn, a MOME oktatója, valamint Kaszanyi Nóra és Tóth Andrej (MOME-alumni) kapták. A MOME szakmai díját Fodor Tünde Eszter, a MOME Tervezőgrafika BA szak harmadéves hallgatója nyerte el, míg a METU szakmai díját Tóth Péter, a MOME Tervezőgrafika MA másodéves hallgatója kapta. 

 

A biennálé további díjazottjai között szerepel a Classmate Studio és Kassai Ferenc (a Magyar Művészeti Akadémia megosztott díja), Kazsik Marcell, valamint Lakosi Richárd / Lakosi Krisztián és Sárosi Dániel (Békéscsaba Megyei Jogú Város megosztott díja), továbbá Molnár Fanni, Bibó Dániel István és Mikhail Lychovskiy. 

 

A XXV. Országos Tervezőgrafikai Biennálé kiállítása 2026. március 19-ig látogatható a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében (1062 Budapest, Andrássy út 69–71.), a belépés ingyenes. 

További hírek

Unreal Estate című programjában a Krakkói Fotóhónap idén Közép-Európa politikai, társadalmi és történeti összefonódásait vizsgálja, különös figyelemmel Lengyelország és Németország szomszédsági kapcsolatára, valamint azokra a térbeli, emlékezeti törésvonalakra, identitáskérdésekre, amelyek a régió történetét máig meghatározzák. A MOME vendégeként Krzysztof Pijarski, az esemény egyik kurátora tart előadást az idei fesztivál koncepciójának a kialakulásáról.
Történetében először került be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a QS World University Rankings by Subject 2026 „Art & Design” rangsorába, ahol azonnal a 101–150-es sávban szerepel. Az eredmény egyszerre erős szakmai visszaigazolása az elmúlt évek építkezésének, és egy új szakasz kezdete: a MOME a következő években még tudatosabban dolgozik majd azon, hogy tovább erősítse szakmai reputációját, láthatóságát és pozícióját a nemzetközi mezőnyben.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...