Nem kell előre tudnod, hová jutsz – hogyan tervezzük a szakmai jövőnket?

Dátum: 2026.10.27
Egy diploma megszerzése nem feltétlenül jelenti a szakmai út lezárását, ahogy a mesterszak kiválasztása sem csupán a következő lépcsőfok megtalálásáról szól. A folyamatosan változó világban egyre fontosabb, hogy az elképzeléseink kipróbálására és alakítására is nyitottak legyünk. A közelgő MOME MA Nyílt nap apropóján a szakmai önismeretről, a kísérletezésről és a továbbtanulásról beszélgettünk a MOME oktatóival, hallgatóival és a Konnekt Egyesület szakemberével.

A pályaválasztásra gyakran egyetlen nagy döntésként tekintünk: ki kell választani a megfelelő képzést, megszerezni a diplomát, majd elindulni egy meghatározott szakmai úton. A valóság azonban ritkán ilyen egyenes vonalú. Az egyetemi évek alatt új érdeklődési területeket fedezhetünk fel, a munkatapasztalat megváltoztathatja az elképzeléseinket, a technológiai fejlődés és a munkaerőpiac alakulása pedig új lehetőségeket és kihívásokat teremthet. Ez különösen azok számára fontos, akik az alapképzés végéhez közelednek, már dolgoznak, vagy a továbblépés lehetőségeit keresik. 

A szakmai jövő is tervezési feladat

Mi lenne, ha a pályaválasztásra nem egyszeri döntésként, hanem folyamatos tanulási folyamatként tekintenénk? A tervezői gondolkodás szerint összetett problémákra ritkán születik azonnal végleges megoldás. Először meg kell érteni a helyzetet, feltárni a lehetőségeket, majd kipróbálni az elképzeléseket. A tapasztalatok és a visszajelzések alapján az eredeti terv is módosulhat. 

Schneider Ákos, a MOME Alapképzések Iskolájának vezetője nemrég a Millásreggelinek adott interjújában szintén a kísérletezés és az önálló gondolkodás fontosságát hangsúlyozta. A kreatív pályák iránt érdeklődőknek azt tanácsolta, próbáljanak ki többféle alkotói tevékenységet, készítsenek rövidfilmeket, tervezzenek, alkossanak, és kérjenek visszajelzést. 

Ez a szemlélet a kreatívszakmákat átalakító technológiai változások közepette kiemelten fontos. A mesterséges intelligencia új eszközöket kínál, és átalakítja a munkafolyamatokat. Schneider szerint a MOME nyitott az MI kreatív felhasználására, de a technológia alkalmazása mellett a kritikai gondolkodás elengedhetetlen: a hallgatóknak mérlegelniük kell, mikor és miért használnak egy eszközt, és hogyan értékelik az eredményt. A társadalmi és kulturális összefüggések megértése, valamint a különböző területek összekapcsolása szintén fontos része a kreatívszakemberek képzésének. 

„A cél nem feltétlenül az, hogy minden próbálkozás sikeres legyen. Sokkal inkább az, hogy a tapasztalatok segítsenek felismerni, mi az, ami valóban leköti az embert, és mi az a tevékenység, amelyhez a kudarcok után is szívesen visszatér. A szakmai önismeret általában nem egyetlen nagy felismerés eredménye: sokszor a különböző lehetőségek kipróbálása, majd fokozatos elengedése vezet közelebb ahhoz, hogy megtaláljuk a saját utunkat” – mondta.  

Ne csak elképzeld, próbáld is ki!

A továbbtanulás mérlegelésekor nem csupán a képzés tartalmát érdemes figyelembe venni, hanem azt is, hogyan illeszkedik a szakmai célokhoz és a korábbi tapasztalatokhoz. A tervezői gondolkodásban a prototipizálás azt jelenti, hogy egy ötlet első változatának a kipróbálásával teszteljük az elképzeléseinket. Egy kisebb projekt, egy új technika vagy egy más szemléletű csapattal való együttműködés segíthet felmérni, mennyire vonzó az adott terület a gyakorlatban. 

A tapasztalati tanulás fontosságát a Konnekt Egyesület pályaorientációval foglalkozó szakemberei is hangsúlyozzák. Pap Henrik, a szervezet egyik vezetője szerint nem kell előre látni a teljes szakmai utat, elég megtalálni a következő jó lépést, amely érdeklődést kelt, fejlődési lehetőséget kínál, és nem zár be túl sok ajtót. Egy teszt adhat ötleteket, de sokkal többet lehet tanulni egy nyári munkából, egy önkéntes projektből vagy egy szakmabelivel folytatott beszélgetésből. 

„Az is hasznos tapasztalat, ha egy kipróbált irány végül nem bizonyul megfelelőnek. Ez nem elvesztegetett idő. Segíthet felismerni, mi nem illik az érdeklődéshez, miközben más területeken is hasznosítható készségek fejlődnek. A bizonytalanságot nem kell mindig azonnal feloldani; elég lehet megtalálni a következő lépést, amely új tapasztalatot és támpontot ad” – teszi hozzá Henrik. 

De miért tanuljunk tovább, ha már van diplománk?

A mesterszak más-más élethelyzetben jelenthet fontos következő lépést. Van, aki az alapképzésben megkezdett úton szeretne tovább haladni, más előbb munkatapasztalatot szerez, majd új tudásért és szakmai kapcsolatokért tér vissza az egyetemi közegbe. 

Pokol Erik a BA- és az MA-tanulmányait is a MOME-n végzi: már az alapképzés kezdetén így tervezte. Döntésében a szakmai közeg mellett a barátságok, az oktatók és az egyetemi hangulat is szerepet játszott. „Most sokkal tudatosabb vagyok, mint a BA-n” – fogalmaz. Míg tizennyolc évesen inkább impulzívan döntött, ma már körültekintőbben közelít a feladataihoz. A jövőben autonóm tervezőként szeretne tovább fejlődni. 

Kozma Botond más intézményben végezte el az alapképzést, majd a kulturális szektorban helyezkedett el. A munka megerősítette abban, hogy ezen a területen szeretne dolgozni, ugyanakkor az alkotói szakmák különböző szegmensei közötti kapcsolódásokat is jobban meg akarta ismerni. „A kreatív szektoron belül is buborékok vannak, amelyek között szerettem volna jobban átjárni, és ehhez több elméleti és gyakorlati tudást szerezni” – mondja. 

Szakmai tapasztalataira építve választotta a MOME Art and Design Management mesterszakát. Korábbi munkája során több MOME-végzettségű szakemberrel találkozott, akik a saját területükön dolgoztak. Az angol nyelvű képzésben a nemzetközi inspirációt és a különböző szakterületek közötti együttműködést is értékeli. Úgy látja, hogy a változatos hátterű emberekkel végzett közös munka új nézőpontokat nyit meg, és felkészültebb szakemberekké teszi a hallgatókat. 

Erik a MOME-n megkezdett tanulmányaira építve szeretne tudatosabban fejlődni, Botond pedig más intézményben szerzett diplomával és szakmai tapasztalattal érkezett a mesterszakra, hogy új kapcsolódásokat találjon a kreatív szektorban. Történetük azt mutatja, hogy az MA nem csupán egy újabb diploma megszerzéséről szólhat: lehetőséget ad a szakmai tudás elmélyítésére, az önállóság fejlesztésére és új perspektívák megismerésére is. 

Nem a végleges választ kell megtalálni

A szakmai jövő alakítása folyamatos felfedezés: annak felismerése, hogy mi érdekel igazán, miben szeretnénk elmélyülni, és milyen területen kamatoztathatjuk a tudásunkat. A MOME MA Nyílt napja lehetőséget ad arra, hogy a továbbtanulás előtt állók közelebbről megismerjék a képzéseket, első kézből kapjanak válaszokat kérdéseikre, és megalapozottabban dönthessenek a következő lépésükről. A kétnyelvű programot karriertámogató előadások, kerekasztal-beszélgetések, workshopok, konzultációk, felvételi tájékoztatók és részletes képzésismertetők színesítik. Az esemény a MOME egykori, jelenlegi és leendő hallgatói előtt egyaránt nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

 

További információk az MA Nyílt nap × Alumni-karriernapról: 

https://mome.hu/hu/ma-nyilt-nap-x-alumni-karriernap 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.