Roger Ballen a MOME Artist Talk eseményén

Dátum: 2022.06.08
A Dél-Afrikában élő, világhírű fotográfus a Mai Manó Házban megnyílt kiállítása alkalmából érkezett hazánkba, június 10-én pedig a MOME Campusán avatja be az érdeklődőket az egyedi képi világába.

A MOME Fotográfia szak kiemelkedő nemzetközi fotográfusokat bemutató sorozatának, az Artist Talknak a vendége ezúttal Roger Ballen lesz, aki elsősorban filmes és videós munkáiról mesél majd június 10-én, 18 órától a MOME filmstúdiójában. A Mai Manó Házzal együttműködésben megvalósuló program apropója, hogy a művésznek a budapesti kiállítóhelyen nyílt meg BALLENESQUE – ROGER BALLEN SZERINT A VILÁG című kiállítása június 7-én. 

Ballen generációja egyik legjelentősebb fotográfusa, a kortárs szcénában kiemelt helyet foglalnak el dokumentarista és megrendezett képei. A karakteres és sokszor kísérteties fényképeken többek között olyan témákkal foglalkozik, mint a káosz, az elidegenedés, az állatvilággal való viszonyunk, a halál vagy a másság. 

Roger Ballen fotográfus és geológus 1950-ben született New Yorkban, ám negyven éve a dél-afrikai Johannesburgban él és munkálkodik. 1962 és 1967 között a neves Magnum Fotóügynökség tagja volt, majd később Photography House Gallery néven alapította meg saját fotógalériáját. Az általa „dokumentarista fikciónak” nevezett egyedi stílusát az 1990-es években alakította ki. Eddig több mint huszonöt albuma jelent meg világszerte, mindemellett pedig sikeres videóklip-rendezőként is dolgozik. 

Artist talk MOME /// Roger Ballen 

Időpont: 2022. június 10., péntek 18 óra 

Helyszín: MOME Two, Filmstúdió 

 

Facebook-esemény:  
https://www.facebook.com/events/530825938734267  

Roger Ballen kiállítása a Mai Manó Házban június 8. és augusztus 21. között tekinthető meg. További részletek a kiállítóhely honlapján.

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.