Stipendium Hungaricum-díjátadó, 2025 – MOME-hallgató a díjazottak között!

Dátum: 2025.11.25
Manukyan Tsovinar, a MOME Designer Maker szak hallgatója is átvehette november 17-én a Stipendium Hungaricum Kiválósági Díjat. Az elismerést összesen negyvennyolc, hazánkban tanuló nemzetközi ösztöndíjas kapta, akik a félév során kiemelkedően teljesítettek. A Tempus Közalapítvány, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében megvalósuló esemény a budapesti Festetics-palotában megtartott Kiválósági Díjátadó Gála keretében ünnepelte a tudományos teljesítményt, a kulturális beágyazódást és a közösségi szerepvállalást.

A gálán három fő kategóriában jutalmazták az idei év legjobbjait: a természettudományi és műszaki területeken kiemelkedő hallgatókat (STEM+), a társadalomtudományi, bölcsészeti és művészeti területek kiválóságait, valamint a magyar nyelv elsajátításában és magyar nyelvű tanulmányokban jeleskedő hallgatókat. A díjazottak összesen harminckét országból érkeztek, és huszonöt magyarországi felsőoktatási intézményt képviseltek. 

A MOME részéről az örményországi Manukyan Tsovinar kapta az elismerést, bölcsészeti és művészeti kategóriában kiemelkedő tanulmányi teljesítményéért és aktív közösségi szerepvállalásáért. Mottója, miszerint minden kezdet a változással indul (Every new beginning starts with a change), erőt és kitartást adott neki, hogy sikeresen végezze tanulmányait a MOME-n. 

Tsovinar korábban az A Day in the Life at MOME egyetemi videósorozatban is szerepelt, ahol amellett, hogy miként telik egy napja, arról is mesélt, hogy miért választotta a MOME-t, hogyan segíti a mentora, és miben támogatja őt a Stipendium Hungaricum ösztöndíj. 

 

 

További infók és képek: https://stipendiumhungaricum.hu/news/excellence-unites-us-celebrating-outstanding-performances-at-the-2025-stipendium-hungaricum-excellence-award-gala/ 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nádasdy Ádám költőként, egyetemi tanárként, nyelvészként, műfordítóként és közíróként hazánk szellemi és társadalmi közegének finom szeizmográfja és sokoldalú alakítója – szólt 2016-ban a méltatás, amikor átvette egyetemünk egyik legfontosabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat. Az inspiráló gondolkodó és előadó, nagyszerű költő és korszakos jelentőségű műfordító 79 éves korában hunyt el. Művei mellett az egyik legnagyobb öröksége, hogy megmutatta, humorral és eleganciával is lehet tanítani, s az élet és a tudomány nem válik szét: egy terep.
Világsztárok klipjeivel versenyez az idei Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a MOME Anim Friss Kakas Filmnapokra készült spotja.