Utoljára idén lehet pályázni a Deák Erika Támogatásra

Dátum: 2024.06.03
A Deák Erika Galéria tulajdonosa a 2020/21-es tanévtől öt éven át támogatja az egyetem Designelmélet MA vagy Design- és művészetmenedzsment MA szakos hallgatóit 500.000 Ft-os szakmai ösztöndíjjal. Idén utoljára, június 12-ig lehet jelentkezni.

A támogatás célja a hallgatók szakmai attitűdjének erősítése, valamint a diplomamunkájuk kidolgozásához nyújtott segítség: olyan Designelmélet MA, vagy Design- és művészetmenedzsment MA szakos hallgatók jelentkezhetnek, akik diploma előtti utolsó félévüket végzik, a soron következő tanévben diplomáznak a MOME egyik fent említett szakán.   

Fontos, hogy a pályázati munka a magyar kortárs művészetről és annak lehetséges közvetítési formáiról szóljon, mely témával a hallgató várhatóan a diplomaévében is foglalkozni kíván. A díjazott minden évben pályázat útján kerül kiválasztásra, a díj odaítéléséről a szakok szakvezetői, szakfelelősei és Deák Erika közösen döntenek.  

Az első ösztöndíjas 2020-ban Viski Noémi volt, aki kutatásában és annak alapján a 1111 galériában rendezett kiállításban az információs technológia környezeti hatásait, a jövőnket is érintő társadalmi és ökológiai problémákat, valamint azok alternatív megoldásait vizsgálta. 2022-ben Adamik Luca a Nők ellenhatalmi harca című kutatási tervét választották ki, amelynek célja a magyar neoavantgárd és posztavantgárd nőművészek munkásságának vizsgálata nemzetközi kontextusban. 2023-ban Ádi Brigitta, Designelmélet MA szakos hallgató nyert a városi közterek természetét a korai kilencvenes évek efemer és helyspecifikus művészeti beavatkozásain keresztül vizsgáló pályaművével. Tavaly pedig rendhagyó módon három hallgató is részesült ösztöndíjban: Szabó Eszter Sára, Designelmélet MA szakos hallgató a galériák falán túlnyúló kiállítási tervével, míg a Design- és művészetmenedzsment mesterszakon tanuló Tereh Natasa és Bárány Sebestyén Teodor egy MOME Campusra tervezett hallgatói munkákat bemutató tárlat ötletével érdemelték ki a támogatást. 

Deák Erika galériatulajdonos odaadó szakmai tudással képviseli a hazai progresszív képzőművészetet, segítve többek között Magyarósi Éva és Rédling Hanna MOME alumni, valamint Bullás József, Csató József, Szűcs Attila vagy Barabás Zsófi alkotói pályafutását. A Deák Erika Támogatással jövőbeli, fiatal kollégái pályáját kívánja segíteni, hozzájárulását hallgatóink szakmai fejlődéséhez ezúton is köszönjük.  

  

Az idei pályázatok beadási határideje 2024. június 12. I Részletes pályázati kiírás itt olvasható.

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.