A designszakma Oscarján, a Red Doton arattak sikert a MOME-hallgatói

Dátum: 2024.06.12
A közlekedést forradalmasító hibrid villamos, moduláris babakocsi, az otthoni edzést segítő innovatív VR-szemüveg és edzőpad, valamint egy nehéz terepre tervezett hordágy is díjat nyert a Red Dot „Design Concept” kategóriájában. Közös bennük, hogy mindegyik koncepciót MOME-hallgatók alkották. A pályázást a világ legfontosabb designdíjára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új felkészítő programja támogatta, amely olyan jól sikerült, hogy a tizenkét részt vevő pályaműből öt máris elismerést kapott.

A MOME Design Kompetencia Központ (DKK) 2023-ban hirdette meg pályázatát, amellyel az egyetemen zajló üzleti, illetve egyéb kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységet kívánta ösztönözni. A szempontok Húnfalvi András oktató inkubációs beadványában találkoztak: nyertes pályázata azt tűzte ki célul, hogy támogatást és felkészítést nyújtson az olyan rangos nemzetközi designpályázatokra való jelentkezéshez, mint a Red Dot vagy az iF Design Student Award. A kiválasztott munkák alkotóinak azután felkészítő oktatók segítenek megtalálni a megfelelő díj megfelelő kategóriáját, emellett pedig mentori támogatást adnak nekik a pályázati anyagok elkészítése során. 

A program népszerű lett, ötvenkét koncepciót nyújtottak be, az egyetem ezek közül tizenkettőt választott ki felkészítésre, amelyek közül a Red Doton most ötöt díjaztak. A szingapúri díjátadó októberben lesz. 

A Red Dot Best of the Best díját Kiss Botond Levente Flytram nevű hibrid tömegközlekedési járműve nyerte, amely forradalmasíthatja a tömegközlekedést. A tervező diplomamunkájában a meglévő kötöttpályás rendszert felhasználva, ahhoz új kötélpályás rendszert fűzve olyan járművet álmodott meg, amely egy váltóállomáson másodpercek alatt kerül a sínről a kötélpályára, és fordítva. Az önvezető, hibrid vasúttal csökkenthetők a költségek és az átszállások, mivel a kocsik mind a sínekhez, mind a kötélpályához csatlakoztathatók. A Kiss által nyert díj a „Mobilitás” kategória legjobbja, az összes nevező mindössze 1%-a kapja meg. 

Red Dot-díjat nyert Guthy Máté, Kristóffy Róbert, Szilágyi Nóra az At Least edzőpaddal, amely az Innovációs Központ inkubált projektjeként indult. A letisztult formavilágú, minőségi anyagok felhasználásával készült edzőpad az otthoni sportolásra nyújt alternatívát. 

Egy Sporteszköz-tervezésen kiadott feladat egyik megoldásából nőtte ki magát Ócsai Sebestyén szintén díjazott Spirit AR headsetje, egy otthoni sporthoz használható VR-szemüveg, amelynek összetett megfigyelőrendszere „látja” a felhasználója testét és állapotát, és mint egy igazi edző, az összegyűjtött adatok alapján személyre szabja az edzést.

Termékeny volt a Mikromobilitás kurzus is, amelyből több rendkívül innovatív, most díjazott koncepció született. Bárdi Dorina, Lengyel Márton, Dobosi Dorottya Grow On nevű moduláris babakocsija nemcsak a használat, de a fenntarthatóság problémájára is reflektál: az elektromos meghajtású moduláris babakocsi platformját később tároló-, szállítóegységként, sőt játék autóként is lehet használni, elkerülve azt, hogy a már kinőtt gyerekhordozó a hulladéktelepre kerüljön.

Az ORMS nehéz terepre tervezett hordágy, Lelkes Mátyás és Orbán Balázs munkája is ezen a kurzuson indult, termékük lényege, hogy külső terepen, katasztrófahelyzetben növeli a mentőműveletek hatékonyságát, mivel az önbeálló, félautomata szerkezet folyamatosan monitorozza a beteget. 

Mindez természetesen nem csupán az alkotóknak, de a felkészítő tanároknak, Csernátony Fanninak, Húnfalvi Andrásnak, Juhász Istvánnak, Kerékgyártó Andrásnak, Molnár Péternek és Ruppert Dánielnek, valamint a külsős szakemberként becsatlakozó MOME-alumna Huszár Juditnak is elismerést jelent. 

Egyetemünk számára fontos, hogy a kiemelkedő munkát végző hallgatóink projektjeikkel nemzetközi szinten is megmérettethessenek – fogalmazott Húnfalvi András projektvezető, a Mobility Lab vezetője az újszerű programmal kapcsolatban. Hozzátette: egy-egy nemzetközi mezőnyben szerzett díj, mint a Red Dot, emeli az egyetem presztízsét, növeli nemzetközi láthatóságát, mindemellett komoly kezdőlöketet ad egy tervező karrierjéhez, elhivatottságához, megalapozza szakmai önbizalmát. „Az első Red Dot elnyerésekor a Flying Objectsszel mi is tapasztaltuk ezt, és szeretnénk mindezt átadni a hallgatóinknak, s kialakítani bennük az igényt arra, hogy időről időre megmérettessék magukat különböző szinteken.” 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.