Az Álommásolatok

A mű sűrű leírása segít azonosítanunk a film főbb szerkesztési elveit, amelyek az álommunka elaborációs funkcióival megfeleltetve a filmet mint egy álmot teszik vizsgálhatóvá számunkra. Ebben az álomban a tartalmi és technikai ismétlődéseket a szereplők álommásolatai sorozatában és az eseményszintű valamint vágástechnikai szekvenciák visszatérésének egymást támogató kifejezéseiben érjük tetten. Megfigyeljük, hogy az olyan ismétlési módok, mint a másolás és a tükrözés – a tudattalan és tudatos, a szubjektív és társas, meg a kép és beszéd közti átjárás nehézségével, információveszteséggel valamint az emberi tévedhetőséggel, kiszolgáltatottsággal és pszichével szembesítve – az elbizonytalanodás, zavar, meghasonulás, tagadás és jelentéskioltás reakcióit hozzák olyan kognitív tapasztalatok felé kaput nyitva, mint az átélés, együttérzés, törvényszerűségek felismerése, identitáskeresés, önvizsgálat, önismeret, öntudat .... A film dokumentumjellegével kapcsolatban megállapítjuk, hogy a kísérlet hitelének megalapozásával annak fókuszát a nézőre is kiterjeszti. E megfigyelések rávezetnek, hogy a filmrendező kutatása egyszerre irányul az emberi psziché és a film – filmforgatás, vágás, vetítés és ezek dialektikus együttműködtetése esetén – mint laboratórium és mint adathordozó felület megismerésére.

Megértjük, hogy Erdély kísérlete sikerének mutatója az a végső belátás, amelyet alanyai tudatában állapotkommunikációval és jelentéskioltással idéz elő a körülmények megteremtése és a nyersanyag manipulálása által érvényesített montázselvekkel élve. A tapasztalatokat egy kiállítás tervében alkalmazzuk, amely az Álommásolatoknak a dolgozatban feltárt működését Erdély más műveivel és a látogatókkal folytatott elméleti és gyakorlati dialógusban (interakcióban), végső soron jelentéskioltással és állapotkommunikációval teszi átláthatóvá.