MOME’s Senate Has Been Renewed: Regulatory Compliance and Institutional Continuity

Date: 2026.11.02
A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.

A MOME a Jövő Egyeteme modell revízióját követően, a szervezeti átalakulással párhuzamosan a Szenátus összetételét is az egyetem új működési struktúrájához igazította 2026 első negyedévében. A folyamat sok szempontból megelőzte a későbbi jogszabályi változásokat, és megerősítette az egyetemi közösség képviseletén alapuló szenátusi működést, többek között a hallgatók részvételi arányának korábbi jelentős növelésével. 
 
2026 júniusában hatályba lépett az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés feltételeit biztosító 2026. évi XVIII. törvény. A jogszabály több ponton módosította a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, és új követelményeket határozott meg az érintett egyetemek működésére, szenátusi összetételére vonatkozóan. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény rendelkezései többek között az oktatók és kutatók, a hallgatók és doktoranduszok, valamint az egyéb munkakörben foglalkoztatottak és a szakszervezetek képviseletének a kereteit határozzák meg. 

Az új előírásoknak való megfelelést legkésőbb 2026. október 31-ig kellett biztosítani: a MOME ennek értelmében módosította Szervezeti és működési szabályzatát, és a jogszabályi követelményeknek megfelelő összetételben, az előző Szenátus által meghatározott mód és struktúra szerint új Szenátust választott. A választás 2026 októberében az egyetemi közösség jogszerű, nagy arányú részvételével zajlott. 

Az eredmények összegzése azt mutatja, hogy a választási folyamat jelentős mértékű érdeklődés mellett zajlott. A választott képviselők 90 százaléka, míg a Szenátus teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett. A két időpont közötti teljes személyi összetétel 77,78 százalékban megegyezik. Mindez azt jelzi, hogy az új Szenátus munkájában jelentős szerepet kapnak a korábbi testületben szerzett tapasztalatok, miközben a személyi összetételben is számottevő folytonosság figyelhető meg. 

A MOME idei szenátusválasztásai jól szemléltetik, hogyan kapcsolódhat össze a szervezeti megújulás és a stabil intézményi működés. A Szenátusban 24 korábbi tag folytatja munkáját, miközben 7 új szenátor csatlakozott a testülethez. A folytonosság és a megújulás együttesen biztosítja, hogy a korábbi időszakban felhalmozott tapasztalatok és az újonnan érkező tagok szempontjai egyaránt megjelenjenek az egyetemi döntéshozatalban ebben a hazai felsőoktatás és az egyetem szempontjából is meghatározó időszakban. 

More news

A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.
The pioneering Social Design Network (SDN), which now connects researchers from nine countries, also began with a visit to Israel. Since its inception with MOME as a founding member, the SDN has grown into an international umbrella organisation and built a unique body of knowledge in social design. The SDN is just one example of the many ways experience gained abroad, whether an exhibition, a conference, or a university partnership, can feed into academic work at MOME. New professional connections can lay the foundation for new educational methods and joint research projects.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121