Latest news
A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.
Latest Events
Az OFF Bratislava 2026 fotófesztiválon ezúttal Fehér Szebasztián és Czeglédi Mátyás Photography MA szakos hallgatók munkáival találkozhatunk. A Tájkonstrukciók / Landscape Constructs című kiállításon, amelynek kurátora Fabricius Anna DLA, a MOME oktatója, két eltérő alkotói nézőpont kapcsolódik össze.
Upcoming conferences
The Non-Formal and Informal Learning Studio of MOME invites, for the second time, curators, museum educators, and communication specialists working in museums, as well as the wider professional audience to join a symposium dedicated to exchange and discussion. In 2024, our symposium Who Cares about Visitors? initiated a professional dialogue on museum visitors, sparking considerable interest. We now continue that dialogue with a focus on museum communities.





