Moholy-Nagy-díj-átadó 2024

Köszöntsük együtt 2024 Moholy-Nagy-díjasait: az elismerést ezúttal Kapitány Ágnes DSc., társadalomkutató, Széchenyi-díjas professor emerita és Kapitány Gábor DSc., társadalomkutató, író, Széchenyi-díjas egyetemi magántanár vehetik át.

A díjat 2006 óta minden év novemberében olyan személyiségek kapják, akiknek kiemelkedő alkotói tevékenysége az egyetemmel és névadójával azonos értékeken alapul.

A kuratóriumának indoklása szerint „jelölésük a páratlanul gazdag és kiemelkedő szakmai tevékenységük elismerésén túl az intézmény alapjaihoz való visszanyúlást, azok tiszteletét jelképezik a MOME közössége számára”.

Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor több mint negyven éve aktív résztvevői a hazai felsőoktatásnak, tanítottak többek között az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékén, az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájában, 2000 óta pedig a MOME egyetemi tanárai.

Itt több, így a Designkultúra, a Design- és művészetmenedzsment szakok megalapításában, korszerűsítésében, valamint a MOME Doktori Iskola PhD- képzésének az akkreditációjában is szerepet vállaltak, s a mai napig alakítói az iskola életének.

A díjazottokat laudálja: German Kinga Phd, egyetemi docens, szakfelelős, és Keszeg Anna PhD habil, MA szakfelelős

A címátadó eseményen emellett hagyományosan az elmúlt félév során doktori fokozatot szerzett hallgatóink és kollégáink, valamint habilitált oktatóink vehetik át oklevelüket.

2024.11.28
18:00 - 20:00

Esemény információ

☞ Időpont: 2024. november 28., csütörtök, 18 óra
☞ Helyszín: MOME Master, Auditórium

További események

2026.04.07
14:00
Hogyan lesz egy elhanyagolt, üres rozsdaövezetből élhető városrész? Hogyan gondolkodnak a tervezők Budapest egyik legnagyobb, jövőformáló fejlesztési területéről? Miért fontosak a nemzetközi tervpályázatok, és hogyan szerveződnek a csapatok a háttérben? Mit üzen Rákosrendező esete a városfejlesztés európai gyakorlatáról? Ezeket a kérdéseket járja körül a MOME Építészeti Központ Architectural Matters előadás-sorozatának következő eseménye, amelyen a Rákosrendező-mesterterv urbanisztikai és közterület‑fejlesztési tervpályázat friss eredményei és tanulságai kerülnek fókuszba. Az esemény kiemelt célja a hallgatói perspektívák gazdagítása és az urbanisztikai gondolkodás mélyítése. A meghívottak a MOME oktatói vagy végzett hallgatói.
2026.04.08
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.
2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)