Ötlettől a mozgalomig – Massimo Banzi, az Arduino társalapítója a MOME-n

Banzi az open source technológia úttörője, aki húsz évvel ezelőtt alapította a nyílt forráskódú hardverplatformot, amely világszerte forradalmasította az elektronika oktatását, a kreatív technológiai fejlesztéseket. Open Sourcing Innovation című előadásában a nyílt innováció hatásáról, a design, az oktatás és a makerközösségek jövőjéréről beszél majd, ezt pedig kötetlen beszélgetés követi.

Banzi kulcsszerepet játszott az elektronika demokratizálásában és az innovátorok globális közösségének gondozásában. Pályafutása során az Ivrea Interakciós Tervezési Intézet docenseként tervezők és művészek számára elérhető eszközök fejlesztésén dolgozott. Olyan neves márkáknak volt szakmai tanácsadója, mint a Prada, az Artemide, a Persol, a Whirlpool és az Adidas. Emellett Banzi elismert szerző is, könyve, a Getting Started with Arduino, számtalan rajongónak és szakembernek nyújtott inspirációt az elektronikai prototípus készítésben. Fontos szerepet játszott Olaszország első FabLab-jénak, az Officine Arduino létrehozásában is, tovább népszerűsítve a maker kultúrát és a nyílt innovációt. Jelenleg Banzi a Koppenhágai Interaction Design Intézetben (CIID) tanít. 

Az előadásra és az azt követő beszélgetésre április 16-án, 16:00 órakor kerül sor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME TWO épületében található Térkísérleti teremben (Budapest, Zugligeti út 9, 1121). 

Az előadás angol nyelvű. 

Regisztrálj az eseményre itt

Facebook-esemény

// A program a MOME Alapítvány támogatásával, a “Global Voices at MOME” kezdeményezés részeként valósul meg. // 

2025.04.16
16:00 - 18:00

Esemény információ

Dátum: 2025. április 16. 16:00 – 18:00
Helyszín: MOME TWO, Térkísérleti terem (T_014)

További események

2026.04.07
14:00
Hogyan lesz egy elhanyagolt, üres rozsdaövezetből élhető városrész? Hogyan gondolkodnak a tervezők Budapest egyik legnagyobb, jövőformáló fejlesztési területéről? Miért fontosak a nemzetközi tervpályázatok, és hogyan szerveződnek a csapatok a háttérben? Mit üzen Rákosrendező esete a városfejlesztés európai gyakorlatáról? Ezeket a kérdéseket járja körül a MOME Építészeti Központ Architectural Matters előadás-sorozatának következő eseménye, amelyen a Rákosrendező-mesterterv urbanisztikai és közterület‑fejlesztési tervpályázat friss eredményei és tanulságai kerülnek fókuszba. Az esemény kiemelt célja a hallgatói perspektívák gazdagítása és az urbanisztikai gondolkodás mélyítése. A meghívottak a MOME oktatói vagy végzett hallgatói.
2026.04.08
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.
2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)