Technicity konferencia

A MOME Doktori Iskola keretében működő Technicity Kutatócsoport Technicity Doktori Műhelykonferenciát rendez a 8. PhD Day keretében december 12-13-án.

A szakmai esemény célja, hogy a technológia és az ember kapcsolatát különböző tapasztalatokon, gyakorlatokon, tudományterületeken keresztül vizsgáló doktori kutatások közötti kapcsolódásokat feltárja.

A plenáris előadók közt lesz Mérő László matematikus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzor emeritusa, aki ezúttal a mesterséges intelligenciáról és az azzal kapcsolatos aggályokról tart előadást, Dr. Lovászy László Gábor PhD szociális és foglalkoztatási szakember, aki kisbabaként vesztette hallásának 80%-át, és megélt élmények alapján beszél majd a fogyatékosságügyről, de hallhatjuk majd dr. Aczél Petrát, kommunikációkutatót, a MOME oktatóját is.

 

A szakmai esemény tervezett szekciói:  

·   Digitális művészet, digitális képalkotás, vizualizáció
·   A technológia mint médium: média, múzeum, oktatás
·   Tudomány, hozzáférés, szabadság, adat és adatvédelem
·   Ability / disability, emberi és nem-emberi 

 

A konferencia bármely magyarországi doktori iskolából várja a témákhoz kapcsolódni tudó résztvevőket, annak érdekében, hogy az egyes kérdésfeltevésekről, problémákról szóló eltérő fókuszú és megközelítésű kutatások párbeszédbe léphessenek egymással.

2023.12.12
2023.12.13

Esemény információ

Időpont: 2023. december 12-13.
Helyszín: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

További események

2026.04.17
15:00 - 18:00
A MOME Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt Maróy Krisztina esztéta doktori védésére. Időpont: 2026. április 17. 15:00 Helyszín: MOME B_001 (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25, Base épület földszint)
2026.04.21
15:00 - 16:00
Join us for an in-depth online information session designed for prospective students interested in our English-language MA programmes at MOME. This session offers a comprehensive overview of the admissions process while also providing an authentic glimpse into student life, featuring candid discussions with current international students about their academic and social experiences in Hungary.