Egyre többen jelentkeznek a MOME-ra

Dátum: 2023.04.05
Rekordszámú felvételiző adta be papírjait idén a MOME-ra: 2023-ban tovább növekedett az egyetemünkre jelentkezők, s különösen az első helyen itt tanulni vágyók száma, a statisztika szerint országosan is kiemelkedő az idei változás.

Alapképzéseinkre 8 százalékkal, mesterképzéseinkre 12 százalékkal többen jelentkeztek idén az elmúlt évinél. 3,5 százalékkal nőtt az alapképzést az első helyen nálunk végezni szándékozók száma, míg a mesterképzést első helyen megjelölők idén a tavalyinál mintegy 6 százalékkal vannak többen.  
Kiemelkedően sokan felvételiznének az animációs-, építőművészeti-, formatervezési- és média design képzéseinkre, de növekszik az érdeklődés új, teljes egészében angol nyelvű szakok iránt is. Design és vizuálisművészet tanárszakjainkra is sokan jelentkeznek, ezekről elmondható, hogy országos szinten is az idei egyik legnépszerűbb képzési területhez, a pedagógusképzéshez tartoznak, és a legtöbb hallgatót erre a szakra vehetjük fel. 

A jelentkezőknek először a MOME honlapjára kellett portfóliójukat feltölteniük, ennek alapján választotta ki a Tervezőgrafika, Animáció, Fotográfia, Építőművész szak felvételi bizottsága az alapképzéseinek felvételi folyamatában továbbjutókat. A szakmai alkalmassági vizsga második fordulójába jutó diákok kódszámát az egyetem honlapján tettük közzé. 

Az április 20-án induló e-ügyintézési időszak keretében a felvételizők nyomon követhetik a rögzített adataikat, ellenőrizhetik feltöltött dokumentumaikat, illetve azok feldolgozottságát, elbírálását, valamint láthatják a rögzített/átvett eredményeiket és a felvételi pontszámaikat is. Ekkortól lesz lehetőségük egyetlen alkalommal jelentkezési helyeik sorrendjének módosítására, emellett a felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumaik, eredményeik feltöltésére. A ponthatárok, a felvételi eredmények kihirdetésére várhatóan 2023. július 26-án kerül sor. 
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2022-től több mint a duplájára emelte a hallgatók számára elérhető támogatásokat és ösztöndíjakat, így a 2023 szeptemberében egyetemünkhöz csatlakozó gólyákat a legjobb körülmények várják.  

(a cikk a felvi.hu anyagainak felhasználásával készült) 

További hírek

Amikor egy művészeti egyetemista átveszi a diplomáját, a kezdeti eufóriát gyakran furcsa vákuum követi. Ott áll egy remek projekttel, egy díjnyertes diplomamunkával vagy egy világmegváltó kutatási ötlettel, de hirtelen megszűnik a műhelyek biztonsága, a tanári mentorálás védőhálója és a közösség inspiráló ereje. Ezt a kritikus űrt segít kitölteni a MOME Inkubáció, amelynek LEVEL UP! art & design című záróeseményén tizenöt projekt lépett a nyilvánosság elé.
A posztszocialista blokk képi világának az összefüggéseiben merülhetünk el a negyedik Work in Context nemzetközi fotográfiai szimpóziumon, amely ezúttal a Peripheral Priorities:! alcímet kapta. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Fotográfiai Központjának az eseménye két jelentős évfordulóhoz is kapcsolódik, ugyanis idén negyvenéves a magyarországi fotográfiai felsőoktatás, de maga a fotográfia, mint művészeti ág is kétszáz éve született. A jubileumok adta tágabb keret lehetőséget nyújt a médium művészi és technológiai fejlődésének, társadalmi hatásmechanizmusainak az újraértelmezésére. Az esemény 2026. január 28–29. között várja a fotográfia elmélete és gyakorlata iránt érdeklődőket Budapesten.
Lezárult a jelentkezés a MOME rektori pályázatán. Az egyetem vezetői pozíciójára két magyar és egy holland szakember adott be érvényes jelentkezést a MOME fenntartójához.