Hátrányos helyzetű gyerekeknek tartott nyári egyetemet a MOME és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Dátum: 2022.07.21
A kreatív kompetenciafejlesztéssel egybekötött programot július 11. és 17. között tartották Zalakomárban, ahol a gyerekek MOME-s hallgatók és oktatók részvétele mellett workshopokon, közös alkotáson keresztül ismerkedhettek a designgondolkodással és a design eszközeivel.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központ (MOME IK) Social Design Hubja és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) szervezésében egy héten át tanulhattak a Jelenlét Programban résztvevő zalakomári gyerekek a bútortervezés, a stop motion animáció és a média design alkotói folyamatairól. A 12-17 éves fiatalokat a tervezési és kivitelezési feladatokba egyaránt bevonták, a projekteket is közösen, a helyi problémák feltárása mentén találták ki. A nyári egyetem során huszonöten három csoportban, három különböző projekten dolgoztak együtt a MOME, valamint a svájci Hochschule Luzern (HSLU) iskola hallgatóival és oktatóival. 


A gyerekek felzárkóztatásának elősegítése mellett az együttműködés célja volt, hogy a MOME-s hallgatók is megismerjék a Szeretetszolgálat munkáját, és a hátrányos helyzetű közösségek szempontjait figyelembe véve hozzanak létre saját alkotásokat. „Nagyon fontos, hogy a hallgatóink olyan felelős alkotókká váljanak, akik kézzel fogható, tapasztalati tudással rendelkeznek az őket körülvevő világról. (…) A design lehet társadalmilag érzékeny, lehet egy eszköz arra, hogy társadalmi problémákon segítsünk” – mondta el a projekt kapcsán annak vezetője, Fehér Bori DLA építész, a MOME IK Social Design Hub vezető kutatója. 


A workshopok eredményeként két építmény valósult meg: a hintaként és árnyékolóként is funkcionáló közösségi tér Bodóczky Antal média designer, a MOME oktatója irányításával épült meg, és napenergia és szélkerék használatával mobil töltőállomásként segíti a helyiek életét, míg Csernák Janka tárgytervező, a MOME IK Social Design Hub kutatójának vezetésével egy elvonulásra és beszélgetésre alkalmas zugot hoztak létre a Jelenlét Ház udvarán. Ezen felül egy stop motion animációs klip is készült Huszár Dániel animációs rendező, a MOME oktatója és Maja Gehrig animációs tervezőművész útmutatásával: a helyi pajtában felvett klip a gyerekek rajzaiból és szereplésével, a legmodernebb technológiák alkalmazásával készült el. 


A MOME és az MMSZ 2021. óta fennálló stratégiai partnersége azt szeretné elősegíteni, hogy a szociális design és a designgondolkodás eszközei adaptálható formában elérhetők legyenek a hátrányos helyzetű fiatalok számára, ezzel is javítva az életminőségüket, hosszú távon pedig a résztvevő települések foglalkoztatottságát. A nyári egyetem egy több éves, terepmunka alapú design kutatási projekt részeként valósult meg, amely arra keresi a választ, hogy a design és a művészet eszközrendszerével milyen módon lehetne fejleszteni hátrányos helyzetű gyerekek kreatív kompetenciáit. 

További hírek

Amikor egy művészeti egyetemista átveszi a diplomáját, a kezdeti eufóriát gyakran furcsa vákuum követi. Ott áll egy remek projekttel, egy díjnyertes diplomamunkával vagy egy világmegváltó kutatási ötlettel, de hirtelen megszűnik a műhelyek biztonsága, a tanári mentorálás védőhálója és a közösség inspiráló ereje. Ezt a kritikus űrt segít kitölteni a MOME Inkubáció, amelynek LEVEL UP! art & design című záróeseményén tizenöt projekt lépett a nyilvánosság elé.
A posztszocialista blokk képi világának az összefüggéseiben merülhetünk el a negyedik Work in Context nemzetközi fotográfiai szimpóziumon, amely ezúttal a Peripheral Priorities:! alcímet kapta. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Fotográfiai Központjának az eseménye két jelentős évfordulóhoz is kapcsolódik, ugyanis idén negyvenéves a magyarországi fotográfiai felsőoktatás, de maga a fotográfia, mint művészeti ág is kétszáz éve született. A jubileumok adta tágabb keret lehetőséget nyújt a médium művészi és technológiai fejlődésének, társadalmi hatásmechanizmusainak az újraértelmezésére. Az esemény 2026. január 28–29. között várja a fotográfia elmélete és gyakorlata iránt érdeklődőket Budapesten.
Lezárult a jelentkezés a MOME rektori pályázatán. Az egyetem vezetői pozíciójára két magyar és egy holland szakember adott be érvényes jelentkezést a MOME fenntartójához.