Lezárult a jelentkezés a Tiéd a holnap 2025-ös ösztöndíjprogramjára

Dátum: 2025.01.21
Közel kilencven pályázat érkezett a MOME Tiéd a Holnap – A jövő kreatív tehetségeiért 2025–ös ösztöndíjprogramjára. A jelentkezők személyes meghallgatása január 10–én a debreceni MODEM–ben kezdődött, majd a MOME Campuson, Békéscsabán, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskolájában és Miskolcon, az MCC–ben folytatódott.

A MOME szakértői csapata ősz óta közel húsz intézménybe látogatott el, az út során mintegy ezer középiskolásnak mutatta be a MOME képzéseit, többek között Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsen, Szerencsen, Székesfehérváron, és Szolnokon tartott előadásokat, az ösztöndíjprogram hatósugarát így Szabolcs vármegye kisebb településeivel, a Kecskemét–Szolnok–Cegléd háromszöggel, valamint Székesfehérvár és környékével bővítve. 

A program célkitűzése, hogy évről évre több mint húsz diáknak biztosítson ösztöndíjat, és sikeresen juttassa el őket a felvételi kapujába. Nemcsak kreatív felkészítésükben, felvételi portfóliójuk összeállításában, de mentálhigiénés fejlesztésükben is támogatják a résztvevőket. A beválogatott második évfolyam februárban látogat majd Budapestre. 

A kreatív készségfejlesztő képzési félév a PreMOME SPARK kurzus keretében a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány finanszírozásával valósul meg, a diákok számára a Nemzeti Tehetség Központ biztosítja a havi ösztöndíjat. Az ösztöndíjprogramba az EOX Kft. fejlesztette eContest Platformon keresztül jelentkezhettek a középiskolások, akik számára a @Libri Könyvesboltok könyvcsomagot is biztosít. Ezúton köszönjük támogatásukat! 

☞ Tovább az ösztöndíjprogram oldalára: https://mome.hu/hu/tieadaholnap 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.