Lezárult a jelentkezés a Tiéd a holnap 2026-os ösztöndíjprogramjára

Dátum: 2026.01.20
Egyre többen pályáznak a MOME Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért 2026-os ösztöndíjprogramjára, idén már százan szálltak versenybe a nem mindennapi ösztöndíjért. Indulása óta a program negyven diáknak biztosított ösztöndíjat; célja, hogy hátrányos helyzetük ellenére sikeresen eljuttassa a tehetségeket az egyetemi felvételi kapujába. 

A jelentkezők személyes meghallgatása január 10-én a debreceni @MODEM-ben kezdődött, majd a MOME Campuson, Békéscsabán, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskolában folytatódik.  

  

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány által kezdeményezett és életre hívott ösztöndíjprogram munkatársai ősz óta húsz intézménybe látogattak el, az út során mintegy ezer középiskolásnak mutatták be a MOME képzéseit, többek között Zalaegerszegen, Békéscsabán, Baján, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsen, Székesfehérváron és Szolnokon tartottak előadásokat, az ösztöndíjprogram hatósugarát így Szabolcs vármegye kisebb településeivel, a Kecskemét–Szolnok–Cegléd háromszöggel, valamint Székesfehérvár és környékével kibővítve. 

  

A program célkitűzése, hogy évről évre közel húsz diáknak biztosítson ösztöndíjat, és sikeresen juttassa el őket a felvételi kapujába. Nemcsak kreatív felkészítésükben, felvételi portfóliójuk összeállításában, hanem mentálhigiénés fejlesztésükben is támogatják a résztvevőket.  

  

A kreatív készségfejlesztő képzési félév a PreMOME SPARK kurzus keretében valósul meg, a diákok számára a @Nemzeti Tehetség Központ biztosítja a havi ösztöndíjat. Az ösztöndíjprogramba pedig az @EOX Kft. fejlesztette eContest Platformon keresztül jelentkezhettek a középiskolások, akiket a @Libri könyvcsomaggal támogat. 

  

☞  Tovább az ösztöndíjprogram oldalára: https://mome.hu/hu/tieadaholnap 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.