Pozitívabb jövőképre van szükség

Date:
Mit hoz a jövő 20 év múlva az oktatás, az egészségügy vagy a közlekedés terén? Milyen lesz az élet 2043-ban? Ezeken a kérdéseken gondolkodhatnak közösen az Ugrás a jövőbe! kreatív pályázat résztvevői a MOME oktatóival. A résztvevők a második fordulóban az egyetem tanárainak segítségével fejleszthetik tervüket egy többhetes intenzív mentorációs folyamat keretében.

A továbbgondolásra érdemes munkákat 339 jelentkező hatvan csapatának feltöltött anyagai közül választja ki a zsűri. A mentori munka a Z generáció tagjait egy pozitívabb jövőkép kialakításában is segítheti, a megszerezhető tudás pedig szinte minden szakmában használható lesz.  

Olyan tudást szerezhetnek a második fordulóba jutó tíz csapat tagjai, amelyet a későbbi iskolai pályafutásuk, karrierjük során is használhatnak, a pályázati munkafolyamat pedig a pályaorientációt is támogathatja. A bejutók itt különböző tervezési módszereket, prototípuskészítési technikákat és a storytelling alapjait is elsajátíthatják. A tavalyi nyertes Fawaris diákcsapat tagjai például más versenyekre is továbbvitték a tudást, és a 8. Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén is elismerésben részesültek, Zöld Tündér díjat kaptak, de a látványos sikerek mellett a mindennapokban is jól használható az itt szerzett tapasztalat, amely többek közt a STEAM és a design-thinking módszerre épül.  

„Meghatározó élmény volt számomra, hogy valódi szakemberek segítségével dolgozhattuk ki az ötletünket” - emlékezett vissza a második fordulóra Gátos Luca is, akivel két éve a fődíjat elhozó csapatban ismerkedhettünk meg, ma pedig a zsűri egyik új tagjaként találkozhatunk vele. Testvérével, Marcellel 2021-ben az ELEM csapat tagjaként az iskolai étkezést újragondoló Hakuna Matata termékcsaládot fejlesztették ki. 

A csapatmunkára és designgondolkodás megismerésére fókuszáló versenyre 2-5 fős csapatokban lehetett jelentkezni, a második fordulóba jutó csapatokat pedig a több hetes intenzív felkészítőmunka során az egyetemen oktató tanárok mentorként kísérik. A kreatív pályázatra beadott munkák értékelésében egyebek mellett a fő szerepet a vizuális termék minősége, a kerettörténet értelmezhetősége, az ötlet, a koncepció erőssége játszotta. 


Mint Bényei Judit, a zsűri legrégebbi tagja elmondta, nem kifejezetten versenyként tekint a pályázatra. “Inkább egy remek alkalomnak tartom, hogy az alkotó problémamegoldás iránt érdeklődő fiatalok érdekes kihívásokkal találkozhassanak és megmozgassák a képzeletüket mindenki számára fontos témák kapcsán, ami a jövőt élhetőbbé teheti” - fogalmazott. Idén is nagyon drukkol a fiataloknak, hogy legyen erejük változtatni és meggyőzni az előttük járó generáció tagjait arról, hogy velük tartsanak. Úgy látja, hogy a pályázat egyik fontos célja, hogy elindít egy jövővel kapcsolatos pozitívabb gondolkodást. 

További bírálók Koós Pál rektorhelyettes, Mónus Noémi építőművész, illusztrátor és Fenyvesi Kristóf finnországi magyar oktatásfejlesztő-kutató. Utóbbi két döntnök most vesz részt először a zsűri munkájában. 


Mónus Noémi Mimi, építőművész, illusztrátor, a MOME egykori óraadó oktatója izgatottan vág bele az új feladatba, mint mondja „nagyon tetszik a gondolat, hogy a most fiatal generáció tagjait minél fiatalabb korban gondolkodásra késztetjük, hiszen ők lesznek az igazi elszenvedői például a klímaváltozásnak. Azt is gondolom, hogy jelenleg a fenntarthatóság eszméje válságban van, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy friss elmével miféle jövőkép az, ami a mai kiskamaszok számára elképzelhető”. 

Dr. Fenyvesi Kristóf finnországi magyar kutató fókuszában a tudományközi tanulás (STEM & STEAM), a matematika és a művészet kapcsolata áll. A szakember a Jyväskyläi Egyetem Finn Oktatáskutató Intézetének munkatársa, az ÉlményMűhely alapítója, jelenleg az Európai Bizottság DigiEduHack programjának tanulási lehetőségeit fejleszti, miközben a világ legnagyobb matematikai-művészeti szervezetének, a Bridges Organization közösségi eseményeinek koordinátora is. „Szeretnék kilépni a komfortzónámból, szeretném, ha váratlan élmények érnének, ha kizökkentenének, elbizonytalanítanák megszokott válaszaimban, és új, friss ötletekkel találkozhatnék” - foglalta össze, hogy mi motiválja a részvételben.  
 

A beadott pályaművek alapján erre minden esélye meglesz, hiszen most is sok a figyelemreméltó munka, melyek közt idén számos, a közoktatásra reflektáló projektet talált a zsűri. A témában érdekes, újszerű módszertanokat találtak ki, amelyekkel elsősorban a tanárok munkáját segítenék, csökkentenék terheltségüket. A korábbi években is jellemző volt, hogy egy-egy téma, amely azt az időszakot karakterizálta, előtérbe került a pályamunkákban, így ‘21-ben a COVID, ‘22-ben a háború tematikáját dolgozták fel. 

A megoldásokat tekintve sokan adtak be terméktervezés, építészet és service design alkotásokat, további érdekesség, hogy míg korábban jellemző volt egyfajta disztópikus hangulat a témákban, most több szórakoztató és utópisztikus pályázat is megjelent. 


Hogy idén kié lesz a fődíj – a Varinex Zrt. által felajánlott MakerBot Sketch 3D nyomtató – az június 26-án a MOME Campusán rendezett ünnepélyes díjátadó keretében derül ki, ahol többhónapos kreatív munkát zárnak majd le a résztvevők. 

Olvass tovább a pályázatról és a zsűritagokról az UGRÁS A JÖVŐBE! pályázat weboldalán!

More news

Ismét dominált a társadalmi érzékenység, valamint a technológia és a művészet találkozásában rejlő lehetőségek kibontakoztatása az idei Stefan Lengyel-ösztöndíjasok munkáiban. Idősgondozó applikáció, több oktatási célú játék, izgalmas építészeti koncepciók és egy drónokat hangszerként használó projekt is a nyertesek között van. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nyolcadik alkalommal adta át a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat, amellyel legkiemelkedőbb hallgatóinak a munkáját ismeri el.

Ő az, akinek a kézre álló porszívót, a modern benzinkutat, a kettes villamost és még sok ikonikus tárgyat köszönhetünk... Stefan Lengyel a magyar és a német designszakma egyik legnagyobb hatású alakja, akinek életműve előtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy új, sokrétű munkásságát bemutató könyvvel tiszteleg. A Stefan Lengyel designer című kötet lebilincselő történetekkel és lenyűgöző képanyaggal meséli el Lengyel István, azaz Stefan Lengyel ipari formatervező történetét.

2025. február 11-én zárt ülés keretében szavazott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szenátusa a rektor személyéről. Ahogy azt előzetesen a MOME rektora jelezte, a bizalmi szavazás eredményét tiszteletben tartja és elfogadja. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány, mint a MOME fenntartója és az egyetem rektorának munkáltatója kézhez kapta Koós Pál rektor lemondását. Tekintettel arra, hogy az Egyetem vezetőjével együtt annak általános helyettese is távozik pozíciójából, az Alapítvány megbízott rektor kinevezését kívánja előkészíteni.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121