Rubik 80/50 – Fifty Years of Magic

Dátum: 2024.10.01
Geometriai modellnek indult, majd a világ egyik legismertebb térbeli logikai játéka lett belőle. Generációk nőttek fel a bűvös kockát forgatva, amelyet Rubik Ernő a MOME elődintézményében, az Iparművészeti Főiskolán alkotott. Az ikonikus tárgy 2024-ben ünnepli 50. születésnapját, sőt alkotója is jubilál, idén 80 éves. A különleges alkalomból egy rendhagyó, MOME-hallgatók és -alumni által tervezett utazó installáció köszönti a kockát és alkotóját, melynek első állomása Tokió.

Mi minden kell egy világhírű találmány megszületéséhez? Kikre és hogyan hatott az emblematikus kocka a művészeti életben? És kik azok, akik talán ezekben a pillanatokban is épp a jövő Rubik-kockáin dolgoznak? A három nagy egységből álló pop-up kiállítás célja a Rubik-életmű minél szélesebb spektrumú bemutatása egyszerre enged bepillantást a tervező életének meghatározó pillanataiba, és vázolja fel a kocka történetét, valamint izgalmas kulturális hatásait. Interaktív formában foglalkozik a játék erejével, és megmutatja azt is, hogy milyen innovatív, a jövőben is figyelemre érdemes találmányok születnek most, a 21. században, éppen azon a helyen, ahol a Rubik-kocka diadalmenete elkezdődött. A kiállítás a dominánsan digitális világban egyben tisztelgés a Rubik-kocka előtt, hiszen ez a játék időtlen értéket képvisel: a számítógépes játékok gyors kifutásával szemben az örökkévalóságnak szól, megmutatja azt, hogy mint a legtöbb ősi játék esetében, az igazi komplexitás gyakran a legegyszerűbb tárgyakban rejlik. 

A kockákból felépített, annak színvilágát felhasználó installációs egységeken eddig kevéssé ismert, mégis releváns, érdekes információkat tudhatunk meg Rubik Ernőről, miközben a kocka tudományos és popkulturális vonatkozásai is kirajzolódnak. 

Az anyag fókuszában az alkotó Rubik Ernő gyökerei, a kocka születésének a körülményei, a Rubik-játékcsalád létrejötte és sikere áll. Megismerhetjük azt az egyetemi közeget, amely a kocka megszületését inspirálta, és amely ma is követi a korábbiakban Rubik Ernő számára is meghatározó formatani oktatási hagyományt. 

Az első tematikus egység fókuszában Rubik Ernő ifjúkora és a Magyar Iparművészeti Főiskolához (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) kapcsolódó tevékenysége áll: az 1967–1971 közötti hallgatói évek, majd az 1970-ben kezdődő oktatói pálya. A bűvös kocka születése nem válaszható el Rubik oktatói tevékenységétől. 1973-ban bízták meg elsőként a tipográfushallgatók formatan tantárgyának a (be)vezetésével. A kurzuson nagy hangsúlyt fektetett a diákok térlátásának a fejlesztésére. Az erre kitalált feladatok (például papírlapok térbeli manipulálása, formák felbontása azonos alkotóelemekre) inspirálták a későbbi bűvös kocka tervét is. A második nagy témakörben, amely a kocka születésének és „útjára bocsájtásának” a körülményeit mutatja be, a kezdeti gyártási nehézségekre és a nemzetközi piacra lépés nehézségeiről is olvashatunk. Noha a kocka a mai napig az egyik legismertebb logikai játék, az már kevésbé köztudott, hogy az alkotó számos további szabadalom, találmány tulajdonosa vagy társtulajdonosa. Ezekből is megtekinthetünk egy válogatást, és a látogatók ki is próbálhatják őket. A harmadik egység témája a Rubik-kocka tudományos és művészeti megjelenítései, hiszen az mint tárgy a matematikától a képzőművészeten át egészen a filmművészetig gyakori inspirációs forrásnak vagy kedvelt motívumnak számít, különböző kontextusokban más-más szimbolizáció kapcsolódik hozzá. A művészeti példák között (Orosz István, Mátrai István) olyan, volt tanítványok munkáit is bemutatjuk, akiknek a későbbi munkásságára hatással lehetett Rubik Ernő tervezői tevékenysége. A Magyar Iparművészeti Főiskola, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jogutódja oktatásában a mai napig komoly szerepet kap a formatan. A tárlaton a formatani kurzus ihlette hallgatói munkák, alumni tervezte játékok is láthatók. 

 

A Rubik 80/50 – Fifty Years of Magic nemzetközi utazókiállítás Rubik Ernő születésének 80., a kocka megszületésének 50. évfordulója alkalmából készült. 

 

A kiállítás szervezője a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), Budapest, Magyarország. 
Kiállítás koncepció: Püspök Balázs DLA habil., Akadémia-igazgató, MOME 
Az installáció koncepciója a MOME Rubik 50 kurzus eredményeként született Kiss-Gál Zsuzsanna, Lakos Dániel, Lépold Zsanett és Püspök Balázs vezetésével. 

 

Részt vevő hallgatók: Alekseev Alex, Bedi Dóra, Bögözi Andrea, Cservenka Eszter Anna, Demeter Anna Sára, Dezső Johanna, Előházi Emese, Erhardt Lilla Anna, Gál Patrik Sándor, Jeli Csenge, Kőszegi Enikő, Lechner Carolin, Nagy Sára Fruzsina, Páskuly Mercédesz, Sárdi Maja, Xu Han 

 

Kurátor: Losonczi Eszter 
Installáció: Lakos Dániel 
Grafika: Nagy Sára Vilma 
Logó: Sárdi Maja 

Interaktív látogatói élmény: DE_VISION
A nagy képernyőn Stiller Ákos Rubik Ernőről készült kisfilmje (2024), valamint Vácz Péter Nyuszi és Őz (2013) című animációs filmje fut. Az átvezető animáció Alekseev Alex munkája, utómunka: Piros Animation. 

 

Az impresszum felső sávjában Stiller Ákos Rubik Ernőről (2024) készített fotója látható. 

Fordítás: 
Kivitelezés: Coimbra Nyomda 
Kapcsolattartó: Havlik Adrienn 

Külön köszönet: 
Rubik Ernő, Giovanni Contardi, Csipes Antal, Csomay Zsófia, Dettre Villő, Dezső Johanna, Gál Péter, Görgényi Judit, Hosszú Hortenzia, Józsa Bálint, Józsa István, Juhász Dóra, Kun Dorottya, Lévai Klára, Mátrai István, Mátrai Péter, O. Ecker Judit, Orosz István, Michael Tyka, Zsidi Vilmos 

A kiállítás partnere Magyarország Tokiói Nagykövetsége. 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számos hallgatója, munkatársa érkezett fontos szakmai mérföldkőhöz: őket és a jelenlévőket a 2025-ös Tavaszi címátadó ünnepségen Kovács Csaba megbízott rektor és Szalontai Ábel, a Doktori Iskola vezetője köszöntötte. Az elmúlt félév során doktori fokozatot szerzett Dobos Bence László, Fátyol Viola, Fiáth Henrietta, Glaser Katalin, Hartmann Gergely, Kőszeghy Flóra, Novák Piroska, Pais Panni és Póczos Valéria. Címzetes mesteroktatói címet vehet át Nagy Erzsébet, egyetemünk textil szakának elkötelezett és elismert szakoktatója.

Akár a közösségi jövőépítés vizuális metaforája is lehetne a MOME 2025-ös diplomaarculata. Hagyomány, hogy a MOME-diploma vizuális identitását, kezdve a grafikai arculattól az alapszakos és mesterszakos hallgatók portréfotózásáig, hallgatók készítik, a koncepciót pályázati úton válaszja ki az egyetem munkatársaiból álló szakmai zsűri. Az évről évre megújuló arculat fontos korlenyomat.

Idén először a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) is részt vesz a Budapest100 eseménysorozatban, amely 2025-ben a városi zöldfelületek, kertek és parkok fontosságára hívja fel a figyelmet. A MOME 15 ezer négyzetméteres, megújuló campuskertje nemcsak helyszínként csatlakozik, hanem aktív, ökotudatos fejlesztéseivel és közösségi programjaival is. A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál a közösségek és a város ünnepe, az esemény közelebb hozza egymáshoz a városlakó szomszédokat. 2025. május 22–25. között a városi zöldfelületeket, belső udvarokat, kerteket, zöld gangokat és az azokat gondozó közösségeket ünnepeljük.