
„...azt játszottam, hogy neki fényképezek...” – Benkő Imre tanári pályájára emlékezünk
Benkő tanári pályája nem mérhető félévek számában. Generációk tanultak tőle működése, képei, beszélgetések nyomán. A fényképezés csodálatos találmány– mondta egyszer–, lehet végtelenül egyszerű: egy gombnyomás, egy családi emlékkép, egy tudományos dokumentum, egy helyszínelő bizonyítéka, de lehet egy életre szóló vizuális kalandozás, tanulmányút... A képalkotás bonyolult játéka életem fontos részévé vált...
Tanítványai közül sokan ma már a kortárs magyar fotográfia meghatározó alakjai – Fekete András, Máté Gábor, Rákosi Péter, Kiszely Krisztián, Kudász Gábor Arion, Molnár Zoltán, és még sokan mások.
Az „iparos” évek után Benkő már nem beszélgetéssel, hanem a saját képein keresztül tanította őket figyelemre, alázatra, empátiára, kitartásra, és ami a legfontosabb: a fotográfia nyelvén való szabatos megszólalás iránti lelkesedésre. A hallgatóknak, akik az egyetemen már nem tanulhattak tőle, következetes és fáradhatatlan munkássága mutatott irányt, amely ma és a jövőben is példaértékű.
Zugligeti tanítványai közül Molnár Zoltánnal közös kiállítása éppen tíz nappal a mester halála előtt zárult a Mai Manó Házban. Mély döbbenettel és szomorúsággal értesülve a művész haláláról, Molnár így írt: „A kiállítás előkészületeiben, a beszélgetések, szakmai tanácsok, amiket mindenféle megfontolás nélkül adott nekem, és, gondolom, sok más volt tanítványának, élénken él az emlékezetemben. A legnagyobb felkészültségű tudós sem tudja megmagyarázni Benkő Imre hitét, ha lehet ezt a szót használni vele kapcsolatban, tudva, hogy ő nem szerette a magasztos szavakat. Ismerni és megismertetni szerette az embereket, életterüket, akiket és ahol fényképezett. A szüntelenül kereső, játékos és nyughatatlan fotográfus, [aki] éles, pontos megfigyelője volt a világnak, amelynek a részesévé vált… Képeinek tárgya az emberi kapcsolatok, az elesett ember szeretete, a másik ember felé való teljes odafordulás képessége.”
Ugyanezt az odaadást, elkötelezettséget emelte ki a tavalyi műcsarnokbeli életműkiállítás megnyitóbeszédében Szalontai Ábel, a MOME Doktori Iskolájának vezetője, a fotográfus egykori tanítványa is. Benkőt olyan alkotóként jellemezte, aki nemcsak fizikálisan van jelen, amikor dolgozik, hanem mentálisan és érzelmileg is részt vesz, teljes figyelemmel és odaadással viszonyul témájához. Ez a mély elkötelezettség hajtotta előre, inspirálta kitartásra és kemény munkára, és vezetett a kiemelkedő oeuvre-höz is. Benkő szubjektivitása olyan esztétikai, etikai és lélektani dimenziókat nyit meg, amelyek által mélyebb betekintést nyerhetünk az emberi létezés egészébe. Benkőn felnőni ajándék – mondja Szalontai.
Vonzása, gondolkodása akkor is érzékelhető volt, ha személyesen nem volt jelen. Kudász Gábor Arion, a MOME Fotográfia Tudásközpontjának vezetője tanítványaként így emlékszik rá: „Kötelező stúdium volt a március 15-i eseményeken és a Balettintézetben fotózni. Éppen ösztöndíjjal Kolozsváron voltam, hogy le ne maradjak a budapesti intézetben elsajátítható tapasztalatról, elküldött a kolozsvári balettintézetbe, hogy megtanuljam a riportfotózás alapjait... Munka közben azt játszottam, hogy neki fényképezek. Készültem a konzultációkra, elképzelve, mit mutatnék meg, és vajon mit mond majd a képekről.”
Benkő hat évtizedes fotográfiai munkássága a közvetlen tanítványokat követő generációkra is hatott, ma is tájékozódási pont, és a jövőben is az marad, hiszen képei a fentiek mellett egyben kordokumentumok; visszaköszönnek vagy megismerhetőkké válnak a korszakra jellemző meghatározó életstílusok, kulturális szokások és attitűdök. A fotók sajátos nyelven szólalnak meg, akár a nagyváros, akár a vidék adja a hátteret – elsősorban az emberi viszonyokra összpontosít.
Művei egy csoportjában a szocialista múlt és az átmenet éveinek az illúzióvesztettsége kerül szembe a hétköznapok vagy az ünnepnapok véletlenszerű, enigmatikus mozzanataival. Hosszú távú fotóesszéi, mint az ózdi kohászat leépítésének a stációi, a Sziget Fesztivál zabolátlan, ritualizált koncertpillanatai vagy épp az ikerpárokról készített sorozata, az időben kibomló folyamatok részletgazdag regiszterét nyújtják. A fotográfia, ahogy Benkő tanította, nem eszköz a kezünkben, hanem felelősség, különleges érzékenység a világ felé – amit tanítani talán nem is lehetett volna másként.
Felhasznált szövegek:
Valós látomások – Benkő Imre, a szubjektív dokumentarista, az életműkiállítás kurátori szövege, szerző: Tulipán Zsuzsanna
Valós látomások – Benkő Imre, a szubjektív dokumentarista, az életműkiállítás megnyitóbeszéde, szerző: Szalontai Ábel
Molnár Zoltán megemlékezése
Kudász Gábor Arion személyes visszaemlékezései
Fotó: Spanyár Judit
Az életpálya egyéb részletei itt olvashatók: https://telex.hu/karakter/kultura/2025/10/15/benko-imre-fotos-meghalt