A MOME Nemzetközi Tanácsadó Testületének látogatása

Dátum: 2022.11.16
Egyetemünkre látogattak a MOME munkáját 2022 szeptembere óta segítő, Nemzetközi Tanácsadó Testület tagjai. Az öt szakember a budapesti látogatás alkalmával közelebbről megismerte az intézmény működését, szereplőit, és bepillantást nyerhettek abba is, hogy hogyan hasznosítjuk a gyakorlatban Moholy-Nagy László szellemi örökségét, hogyan szervezzük újra alap- és mesterképzéseinket.

Az elismert szakemberek tevékenyen részt vesznek a MOME képzési modelljének megújításában, élő kapcsolatot alakítanak ki egyetemünk szakmai műhelyeivel és hallgatóival, ennek volt első lépése a találkozó. A MOME munkáját a jövőben rendszeresen segítik majd visszajelzésekkel és tanácsaikkal. 

A MOME Alapítvány a testület vezetésére Szántó András kulturális stratégát kérte fel, aki tanácsadóként kezdettől segíti az egyetem megújítását. Szántó évtizedek óta az Egyesült Államokban élő szakember, olyan intézmények és márkák újragondolása fűződik a nevéhez, mint az Art Basel és a The Metropolitan Museum of Art, New York, a Stanford University vagy a Rolls-Royce Motor Cars. 

Résztvesz a munkában továbbá Ulrich Weinberg professzor, a potsdami Hasso-Plattner-Institut igazgatója, Zuzanna Skalska, a varsói School of Form Uniwersytetu SWPS társalapítója, egy igazán sokoldalú kreatívipari vállalkozó és Aric Chen, a sanghaji Tongji University design és innovációs karának professzora, a rotterdami Het Nieuwe Instituut művészeti igazgatója is.  

Fontos volt, hogy a MOME alumni közössége is képviseltesse magát a testületben, amit Gálik Györgyi jelenléte biztosított, aki a Dark Matter Labs Város Programjáért felelős vezetője, és a Stratégiai Partnerkapcsolatokért volt felelős vezető a University College London Institute for Innovation and Public Purpose egyetemi kutató intézetében. A MOME-n végzett két mesterszak után doktori fokozatot szerzett a Royal College of Art Innováció Mérnök szakán. 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.