Malcolm Gladwell a MOME-n

Date:
Egyetemünkre látogatott Malcolm Gladwell, a tehetségről, kreativitásról és innovációról szóló világszerte legolvasottabb könyvek írója.  A The New York Times bestseller szerzőt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány hallgatóink kezdeményezésére hívta meg Budapestre. 

A kanadai származású Gladwell olyan széles körben forgatott és Magyarországon is kedvelt kötetek szerzője, mint a Fordulópont, az Ösztönösen, a Kivételesek, vagy a Dávid és Góliát. Gladwellt a TIME magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé, míg a Foreign Policy folyóirat a világ legfontosabb gondolkodói közé választotta. 

Gladwell a MOME-n kifejezetten a magyar alap- és középfokú oktatásban tevékenykedő művésztanároknak és hallgatóinknak tartott előadást, melyen szó esett a tehetség kibontakoztatásának, az innovációk létrejöttének személyes feltételeiről, valamint a társadalom – benne az egyetemek – szerepéről a tehetséggondozásban.   

Malcolm Gladwell, a magyar szülőktől származó Emil J. Freireich, a gyermekkori leukémia kezelése terén átütő sikert arató kutató és Steve Jobs példáján keresztül mutatta be a sikeres innovációk személyiséghez kötődő feltételeit.  Kiemelte a környezet szerepét az innovációk létrejöttében, ami nyitott, a szabad gondolkodást támogató, ugyanakkor a problémamegoldás sürgető kényszerét is hordozza. A kreativitás iskolai fejlesztésében a széles műveltséget és képességrendszert alapozó szakasz fontosságát hangsúlyozta, nem tanácsolja a korai specializáció nyomását a gyerekekre. A tehetséget és a motivációt egyértelműen fejleszthető készségeknek tekinti, amiben a kreativitást serkentő nevelésnek nagy szerepe lehet.”  – foglalta össze benyomásait Bényei Judit, a MOME Design- és vizuálisművészet tanárképzésének szakvezetője. 

 

Gladwellt kiemelten foglalkoztatja, hogy mi a cégek, az intézmények és a társadalom helyes szerepfelfogása a tehetséggondozásban. Nem hisz abban, hogy a tehetséget sztárolni kell; hogy a képességes fiataloknak alanyi jogon járna a gyors siker. Nagy visszhangot kiváltott elmélete, a "tehetségmítosz" szerint korunk általános jellemzője, hogy a nárcisztikus személyiségtípusok haladnak gyorsabban a ranglétrán, miközben ők a legrosszabb vezetők. Gladwell szerint a hosszú távon sikeres szervezetek továbbra is a tapasztalatot jutalmazzák a tehetséggel szemben. 

More news

A sitkei Batthyány-major romos állapotában is megragadja az arra járók képzeletét. Az inspiráló épületegyüttes ezúttal egy kurzusheti kurzus tárgya volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, mindebből pedig további együttműködés várható a tulajdonos Batthyány-leszármazottakkal is. A revitalizációs projekt középpontjában egy kortárs idősek otthonának a terve áll, amely a helyi értékek megőrzését, továbbadását is segítené.

Megvan az Elizabeth A-i-R nemzetközi fotográfiai rezidencia-program idei nyertese aki Erzsébetváros és a MOME vendégszretetét élvezheti majd. Alejandra Gonzales Aragon mexikói fotóművész különböző médiumokkal dolgozik, elsősorban videót, hangot, fotográfiát, talált képeket használ, de érdeklik a performatív gyakorlatok is. Témái között ott vannak a gender kérdések és az otthon és identitás metszéspontjainak vizsgálata. A 2022-ben Budapest Erzsébetváros és a MOME Photography együttműködésében életrehívott programra idén már öt kontinensről, harminc országból, közel hatvan pályamű érkezett be.

Ékszerként újragondolt hallókészülék, narratív videójáték, multimédiás látványtervezés és több revitalizációs projekt is szerepel a most díjazott hallgatók munkái között. Az okleveleket ünnepélyes keretek között az ösztöndíj névadója, a világhírű formatervező, a MOME professor emeritusa, Stefan Lengyel személyesen adta át, mindez nagy megtiszteltetést jelentett az ösztöndíjasoknak és az egyetem munkatársainak is. Az elismerésben részesült tizenhat hallgató az öt hónapos ösztöndíj támogatással dolgozhat tovább koncepcióján.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121