A szlovén kortárs építészet jelenlegi helyzetéről szól az Architectural Matters következő epizódja

A MOME Építészeti Intézet előadássorozata kiemelkedő hazai és nemzetközi építészeket, designereket és gondolkodókat mutat be, hogy betekintést nyújtsanak az épített környezettel foglalkozó munkásságukba.

Az előadássorozat következő vendégei a Velencei Építészeti Biennálé Szlovén Pavilonjának kurátorai lesznek. A Vidic Grohar Arhitekti és a Mertelj Vrabič Arhitekti építészirodák alapítói, valamint az Arhitekti Počivašek Petranovič iroda képviselője “From the Sunny Side of the Alps (Slovenia)” című előadásukban a szlovén kortárs építészet jelenlegi helyzetét mutatják be, melyet kerekasztal beszélgetés követ. 

A Vidic Grohar Arhitektit 2016-ban alakult Ljubljanában, alapítói Anja Vidic és Jure Grohar. Az építészek a projektjeikben nem előre meghatározott építészeti rendszert követnek, hanem adott helyzetek újrafogalmazásával próbálnak szabadon kialakítani újszerű építészeti, tervezési és kurátori megoldásokat.  

A Mertelj Vrabič Arhitekti irodát Maša Mertelj és Matic Vrabič alapította 2015-ben. Az iroda számos projektet tudhat a háta mögött kisléptékű tárgyaktól egészen az épületek szintjéig. Leginkább felújítási és kiállítástervezési projektjeiről ismertek, amelyek mind szlovén és nemzetközi kiadványokban publikáltak.  

Az Arhitekti Počivašek Petranovič-ot 2017-ben alapította Davorin Počivašek és Urban Petranovič, Ljubljanában. Az iroda minden projektje során újragondolja azokat a prioritásokat, kritériumokat, különböző tényezőket, amelyek az életminőségről alkotott elképzeléseinket befolyásolják. Projektjeikben hangsúlyos a környezet tanulmányozása, a különféle lehetőségek feltárása és nézőpontok keretezése, a meglévő kultúrtáj követése és a helyi építészet hagyományaira való hivatkozás, hiszen ezek összessége alkot koherens építészetet.  

Az Architectural Matters előadásai ingyenesek és nyilvánosak.  
Az előadásokért továbbképzési kreditek járnak, melyek a Magyar Építészkamarán keresztül szerezhetők be.  
A kamarai krediteket gyűjtő szakmabelieknek regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/BZSVZcZPUSoA1cp18 

Az eseményt a Global Voices, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány programja és a Budapesti Cervantes Intézet támogatja.  

További információ az epitesz@mome.hu címen.  

Esemény információ

Időpont: 2023.11.07.
Helyszín: MOME Auditórium

Az esemény nyelve angol.

További események

2025.09.02 10:00
2025.09.07 18:00

A MOME Fashion Show alkalmával nyíló kiállítás a MOME Divat és textiltervezés szak diplomamunkáiból válogat, kurátora a MOME-alumna, jelmeztervező Vass Csenge tanársegéd.
2025.09.04
14:00 - 16:30

Miként alakulnak át a divatipar központjai, mik válnak perifériává a 21. században, hogyan mozdulnak el a divat földrajzi tengelyei... és kik azok, akik átrajzolják a divat globális térképét...
2025.09.04
18:00 - 20:00

Szeptember 4-én újra MOME Fashion Show: az új textil- és divattervező-tehetségeket a szakma és a nagyközönség a Zugligeti úti Campuson ismerheti meg. A több mint száz lookból álló bemutató minden eddiginél több, a kortárs művészet és design határterületein mozgó munkát vonultat fel – autonóm víziókat, amelyek a divatot médiumként felfogva kortárs kérdésekre reagálnak, személyes történeteket mesélnek.