A jövő kreatív tehetségeit keresi a Tiéd a holnap csapata

Dátum: 2024.11.06
Ismét országjárásra indult a MOME Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogram csapata: ezúttal a fókuszba Székesfehérvár, Szolnok, Cegléd, Kecskemét, Nyíregyháza és térsége került. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), mely feladatának tekinti, hogy esélyt teremtsen hazánk legszegényebb településein élő tehetséges diákoknak is, 2023-ban hirdette meg átfogó, országos ösztöndíj- és tehetségprogramját. Ennek hatósugara a tavalyi települések mellett idén Szabolcs vármegye kisebb településeivel, a Kecskemét–Szolnok–Cegléd háromszöggel, valamint Székesfehérvár és környékével bővült ki közelebb hozva a résztvevők számára a kreatívipari karriert, az alkotói életpálya lehetőségét.

Az ösztöndíjprogram csapata a tavalyihoz hasonlóan most is személyesen keresi fel az ország hátrányos helyzetű térségeinek középiskoláit: októberben többek között a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum, a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI valamint a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium osztályfőnöki óráira látogattak el, hogy rendhagyó alkalmakon mutassák be a programot, amelynek első évfolyamából az első diák, Aruwa Írisz már fél év után sikeresen felvételizett a MOME-ra. 

A Tiéd a holnap-ösztöndíjprogram Magyarország legszegényebb régióiból érkező tehetséges diákoknak ad lehetőséget arra, hogy betekinthessenek a régió egyik meghatározó kreatívipari oktatási központjának mindennapjaiba, felkészülhessenek a MOME-n, vagy más művészeti és design területen való továbbtanulásra. A kreatív készségfejlesztő képzési félév alatt megismerkedtek az animáció, a grafika, a formatervezés, valamint az építészet szakmai műhelyeivel, a MOME hallgatókból álló mentorcsapat tagjaival, közösségi programokon vehettek részt és felfedezhették Budapestet is. 

A képzés ideje alatt mentorok és egyetemi hallgatók segítették az ösztöndíjasokat, akik a program eredményeként saját kreatív portfóliót készíthettek, ezzel pedig megnyílik az út a MOME, vagy akár más felsőoktatási intézmény felé. A majdnem egy osztálynyi diák a program keretében a képzések mellett utazási támogatást, szállást, nyáron tábori élményeket is kap. 

A programra a jelölés és jelentkezés folyamatosan zajlik! 

További információ és jelentkezés: https://mome.hu/hu/tied-a-holnap-osztondijprogram-kozepiskolasok-szamara 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.