A MOME-n születtek meg 2025 trendszínei

Dátum: 2023.11.30
Mik lesznek 2025 trendszínei? Erről döntöttek az Intercolor nemzetközi szervezet tagjai, akik egyetemünkön tartották legutóbbi konferenciájukat. Az Intercolor tizenhét különböző ország kreatívipari szakembereinek segítségével jósolja meg évről évre, hogy melyek lesznek a következő időszak meghatározó színei. Az esemény egybeesett az Intercolor alapításának 60. évfordulójával, így kiemelt jelentőséggel bírt a szervezet történetében.

Az 1963-ban alapított Intercolort nemzetközi szakértők konzorciumaként hozták létre azzal a céllal, hogy a design különböző területeiről érkező szakemberek együttműködjenek a színtrendek előrejelzésében és meghatározásában. Az évtizedek során a szervezet dinamikus központtá vált, amely nem csak megjósolja a színtrendeket, hanem befolyásolja és ösztönzi is a tervezésben bekövetkező innovációkat, a divattól a lakberendezésen át a grafikai tervezésig, és a társadalmi felelősségvállalásból is igyekszik kivenni a részét. Hiszen az aktuálisan trendingelő színek nem csak a kreatíviparban fontosak, az egész társadalomban zajló folyamatokat tükrözik.

“Ami igazán különlegessé és egyedülállóvá teszi az Intercolort, az az, hogy mi nem kereskedelmi megrendelésre dolgozunk.” – foglalta össze a szervezet egyik legfontosabb működési elvét Marie-Louise Rosholm, az Intercolor elnöke. “Ez egy kereskedelmi követelményektől mentes tér, ahol korlátok nélkül virágzik a kreativitás. Az hangsúly az inspiráción és a felfedezésen van, ami friss levegőt hoz a megszokott ügyfélvezérelt projektek monotonitásába.”

Az Intercolor tagjai tizenhét különböző, Európa, Ázsia és az USA kreatívipari szervezeteiből érkeztek (országonként csak egy-egy intézmény válhat taggá) – ez alkalommal Budapestre, a MOME-n rendezett konferenciára. Ezeken az évente kétszer rendezett találkozókon kerül sor azokra a szabad ötletmegosztáson alapuló workshopokra, melyek alapján kialakulnak a következő szezon színelőrejelzései. A MOME-n november 15-17. között a 2025-ös év őszi/téli szezon színein dolgozott a csapat. “A Campus lenyűgözően inspiráló volt, a környezet és a profi szervezés nagy löketet adott a kreatív munkához.” – összegezte tapasztalatait Marie-Louise Rosholm.

A színelőrejelzés folyamatának műhelymunkája az információk megosztására épül. Mind a tizenhét ország előáll a saját színjavaslatával, ami hosszú kutatás és kulturális hatások eredménye. Emellett mindenki megosztja azokat az inspirációkat is, amik a megelőző hónapokban érték őket – ezek szintén lefordíthatók a színek nyelvére.  

“A fél napos workshop alatt időt szánunk rá, hogy megosszuk a történeteinket, lefordítsuk az ötleteinket, és értelmezzük a különböző perspektíváknak. Az eredmény így nem csak egy látásmódot tükröz, hanem a különböző nézőpontok gazdag palettájának összessége.” – meséli a színelőrejelzés folyamatáról Suthini Tanangsnakool, alelnök.

“Az ötletek forrásai a szavaktól kezdve, kiállításokon vagy filmeken át számosak lehetnek. Ezek az inspirációs szikrák vezetnek azután a vizualitás felé, ahol az asztal színválasztékával dolgozva a résztvevők konkrét formába öntik ötleteiket.” – fejti ki Niels Holger Wien, a szervezet korábbi elnöke.

Az Intercolor manifesztójában hangsúlyozza a színek és a társadalom közötti kölcsönhatásokat is. A szervezet önmagára egy kulturális érzékenységet és társadalmi felelősséget előtérbe helyező térként utal, ahol a résztvevők nem pusztán színeket választanak ki; inkább az adott társadalom érzéseit, hangulatát és reakcióit figyelik meg. És az azokat leképező színeket próbálják megtalálni. Példaként a legutóbbi globális eseményeket említik, különösen a pandémiát, mely látványos hatással volt a színhasználatra is: ahogy a járvány fokozatosan lecsengett, a társadalom átmenetet élt meg a csendes, nyugodt színek használatától a vibráló, energikus árnyalatok felé.

A MOME-n tartott találkozón létrejött színpaletta csak az aktuális szezonban kerül nyilvánosságra – addig is kizárólag a szervezet tagjai használhatják.

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Hazai és külföldi designmárkák stratégái, kortárs művészeti galériák munkatársai, a társadalmi integrációt elősegítő nonprofit projektek vezetői vagy éppen doktorált kutatók és egyetemi oktatók – ők mind a MOME menedzserképzésének az egykori hallgatói. A szakmai teljesítmények között szerepel a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának a kurátori munkája, Beton.Hofi új klipjének a produceri feladatköre vagy éppen OIEE (Kocsis Bence) multimédia-sikertörténete. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) átfogó menedzserképzése, amelyben egyesül a gazdasági és a művészeti tudás, a kreatív és az üzleti szemlélet, idén negyven-, a két évvel ezelőtt angol nyelvű képzéssé vált Design- és művészetmenedzsment MA program pedig tizenöt éves évfordulóját ünnepli. A jubileumi évet számos programspecifikus rendezvénnyel, köztük a március 4-i MOME KIKI finisszázzsal teszi emlékezetessé a szak.
Új rezidenciaprogram indul a Kör és Pont Alapítvány, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésében: 2026 nyarán kezdődik a Víz Rezidenciaprogram, amely négy hónapos tartózkodást és alkotási lehetőséget kínál frissen végzett MOME-hallgatóknak és kiválasztott alumni alkotóknak Esztergomban.