A prágai Designblok-on állítottak ki a MOME Design Intézet hallgatói

Dátum: 2023.10.29
Az idén 25. alkalommal megrendezett Designblok Közép-Európa legnagyobb design vására, ahol a MOME Design Intézet standján kerámia és formatervező szakos hallgatóinak munkáját láthatta a nagyközönség.

Október 4-8. között rendezték meg a Designblok nemzetközi designfesztivált a cseh fővárosban, amely során a Nemzeti Galériától át a kisebb showroomokig és galériákig számos design program várta az érdeklődőket. 
A fesztiválon a Tárgyalkotás szak egyik sikeres féléves projektjének tervezési eredményeit mutatta be, amely a MOME és az ONYX étterem közötti kollaboráció kapcsán jött létre, Gerbeaud Örökség címen: ebben a hallgatók feladata az volt, hogy olyan tálalási eszközöket tervezzenek a Műhely számára, melyek a kortárs desszertkultúra és az ahhoz kapcsolódó tálalás vizsgálatára épülnek, a Gerbeaud örökségét véve alapul. A projekt előzőleg a Design Week Budapest, illetve a Ambiente Frankfurt kiálltásain is szerepelt, és most a Designblokon is nagy sikerrel debütált.  

A kerámiák mellett négy, formatervező mesterszakos hallgató is kiállíthatta munkáit a Design Intézet standján.  

A fesztiválon való megjelenés kiváló lehetőséget biztosított a MOME Design Intézetének portfóliójának szakmai érdeklődőknek való bemutatására, valamint a cseh és magyar design egyetemek közötti együttműködések kezdeményezésére is. A magyar fiatal tervezők számára is több szempontból fontos volt a látogatás, hiszen egyrészt felkelthették a gyártók érdeklődését, másrészt betekintést nyerhettek egy éles kiállítási szituációba, illetve a cseh kultúra szakmai miliőjébe is.  

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.