A világhírű filozófus, Byung-Chul Han előadása a MOME-n

Dátum: 2022.06.29
A MOME hallgatói számára tartott előadást a dél-koreai származású német filozófus, Byung-Chul Han. Az eseményen A szép megmentése című műve kapcsán beszélgetett a hallgatókkal.

Az előadáson Han többek közt arról beszélt, hogy a világnak egy élő, eleven filozófiára van szüksége, a válságokra a válaszokat pedig nem a technokraták, hanem a gondolkodók adják. Ő maga a filozófiát elsősorban művészetként gyakorolja: munkásságával egy új világot, új narratívát kíván létrehozni, és mint tervező tevékenységet ezt tartja a designerek feladatának is.


Az eseményen Han a digitalizáció fogyasztásnak alárendelt formáját, valamint a közösségi médiát is bírálta – úgy véli, a művészetnek egyfajta kommunikációként kellene működnie, melyet nem a like-ok motiválnak. „A Facebookon nincsenek valódi történetek, csak darabokra szétesett idő, kiragadott és feldíszített pillanatok. Mindent gyorsan akarunk, ez a gyorsaság pedig megbetegít minket. Életünk stabilizáló elemei a rituálék. Az ego azonban magányossághoz vezet.” – mondta.


Művei hazai és nemzetközi népszerűsége kapcsán úgy látja, ott van rájuk a legnagyobb igény, ahol sok a szenvedés: míg például Brazíliában és Chilében milliók fogynak a köteteiből, addig Norvégiában vagy Finnországban nem keresik őket. Jövőbeli tervei között szerepel egy nemzetközi filozófiai egyetem és ösztöndíj létrehozása is.
A moderátori szerepet is vállaló, beszélgetést vezető German Kinga egyetemi docens kiemelte, hogy Han legfontosabb üzenetei közé tartozik a szép melletti elköteleződés. “Byung-Chul Han ráirányítja figyelmünket a szépség valódi tartalmára, mélyebb dimenzióira, amely nem elsősorban a másodperces reakciók kérdése, nem is a mindennapok egyre esztétikusabbá tétele, hanem a felületesség elfedte igazság feltűnése.”

BA-s végzőseink ugyancsak életre szóló gondolatokat vihetnek magukkal útravalóul Han professzortól, aki június 30-án, csütörtökön alapszakos diplomaosztónkon mond beszédet. Az eseményen készült felvételt később a nagyközönség is megtekintheti intézményünk YouTube-csatornáján.

Byung-Chul Han filozófus és kultúrteoretikus a neoliberalizmus, a posztmodern korszellem és a digitális eszközökre épülő életmód kérlelhetetlen kritikusa. Olyan nemzetközi bestsellerek szerzője, mint A kiégés társadalma, A szép megmentése és a Pszichopolitika. Művei filozófiai bestsellerek, magyarul 2019 óta olvashatók.
 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.