Elindult a MOME Innovációs Központ inkubációs programja, a Proof of Concept (PoC)

Dátum: 2022.06.02
A hiánypótló program preinkubációs szakaszába nyolc, fiatal hallgatókból álló csoport került be, akik mentorok irányítása mellett piackutatáson, ötletvalidáción és részletes projektterv elkészítésén dolgoznak majd.

Noha a művészeti pályára készülő hallgatókban a kreatív újítások tekintetében rengeteg potenciál rejlik, sok esetben hiányoznak a termékek vagy szolgáltatások piacra juttatásához szükséges ismereteik. A Proof of Concept (PoC) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központjának (MOME IK) első olyan inkubációs programja, amely kifejezetten az egyetem hallgatói és dolgozói számára készült, és lehetőséget kínál arra, hogy a kreatív ötletekből, tervekből piackész produktum jöjjön létre. Míg az első szakaszban az ötletek és a bennük rejlő lehetőségek kiértékelésén van a hangsúly, a második szakaszban már a piacképes koncepciók kidolgozása a cél. 

A programban jelenleg nyolc csapat vesz részt, akik ötleteikkel többek között a testi és lelki egészség, az élelmiszerek, a fenntarthatóság, az oktatás, a divat, valamint a mobilitás terén idéznek elő pozitív változást. Mindezt VR élmények, új otthoni edzőgép, közösségi fejlesztésű alkalmazás, otthoni hidroponikus növénytermesztési megoldások, az idősekkel való kapcsolatteremtést elősegítő társasjáték, pólóékszer-kollekció, fogyatékkal élőknek készített 3D nyomtatott eszközök, vagy éppen kerékpáros közösségi szolgáltatási központ létrehozása révén érnék el.  

A program vezetését a MOME Inkubációs Programjának vezetője, Craig V. Johnson Gémesi Zsolt vezető mentorral és Péter Andrással, a MOME Tudástranszfer Irodájának vezetőjével közösen látja el. 

A PoC az NKFIH pénzügyi és a MOME Tudástranszfer Irodájának adminisztratív támogatásával valósul meg. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nádasdy Ádám költőként, egyetemi tanárként, nyelvészként, műfordítóként és közíróként hazánk szellemi és társadalmi közegének finom szeizmográfja és sokoldalú alakítója – szólt 2016-ban a méltatás, amikor átvette egyetemünk egyik legfontosabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat. Az inspiráló gondolkodó és előadó, nagyszerű költő és korszakos jelentőségű műfordító 79 éves korában hunyt el. Művei mellett az egyik legnagyobb öröksége, hogy megmutatta, humorral és eleganciával is lehet tanítani, s az élet és a tudomány nem válik szét: egy terep.
Világsztárok klipjeivel versenyez az idei Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a MOME Anim Friss Kakas Filmnapokra készült spotja.