Fél évszázados a bűvös kocka

Dátum: 2024.06.13
Geometriai modellnek indult, majd a világ egyik legismertebb térbeli logikai játéka lett belőle. Generációk nőttek fel a bűvös kocka oldalait forgatva, és a mai napig versenyeket rendeznek abból, ki tudja minél rövidebb idő alatt kirakni, azaz a kilenc azonos színű kisebb kockát egy-egy oldalra mozgatni anélkül, hogy szétszedné. A bűvös kocka, amelyet Rubik Ernő a MOME elődintézményében, az Iparművészeti Főiskolán alkotott meg, 2024-ben ünnepli 50. születésnapját, sőt alkotója is jubilál, idén 80 éves.

Ebből az alkalomból tart átfogó, a bűvös kocka kulturális és társadalmi hatásait elemző szimpóziumot a MOME. A Moholy-Nagy-díjas Rubik Ernő, aki maga is részt vesz a MOME ünnepi eseményén, 1974-ben épp a zugligeti intézményben tanított, a kockát pedig egy geometriai problémán töprengve, annak illusztrálására alkotta meg. Az építész az akkori főiskolán előbb tanársegéd, majd adjunktus, végül docens lett. A bűvös kockáról, amely eredetileg a térbeli mozgások szemléltetőeszközének készült, később derült ki, hogy játékként is nagyszerű. 

A szimpóziumot egy jubileumi eseménysorozat nyitányának is tekinthetjük, melynek keretében ősszel hallgatói munkák, különleges installációk ünneplik majd a kockát és tervezőjét világszerte. A mostani szakmai eseményen a hazai tudományos és művészeti élet jelentős képviselőit hallhatjuk; rövid előadásaikban arról beszélnek majd, hogy ez a tárgy miként épült be civilizációnkba, kultúránkba. Megszólal Rohmann Ditta gordonkaművész, aki Problémamegoldás a zenében című, zenével illusztrált előadásában párhuzamokat mutat a Rubik-kocka működési elve és a zeneszerzői, kompozíciós gyakorlatok között. Földényi Irma designer Homok, szél, hullám: Modellek egy ökoszisztémára, Mérő László matematikus A Rubik-kocka mint edutainment, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító A kocka és a kukac – régi szavak új dolgokra, Schneider Ákos pedig a Hatékonyság és élmény az algoritmikus kultúrában címmel tart a bűvös kockának a 20–21. század designkultúrájára, fontos tudományterületekre gyakorolt hatását elemző előadást. Az eseményen köszöntőt mond Fülöp József rektor, a moderátor Boros Krisztina lesz. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.