Generációk ízemlékeit keltik életre a MOME tervezőgrafikusai

Dátum: 2023.05.06
A MOME egykori és jelenlegi tervezőgrafikus hallgatóinak munkáiból nyílt különleges kiállítás a Buda kulturális főutcáján, a Bartók Béla úton található BBBKultPont Galéria és Közösségi Térben 2023. május 8-án. Az alkotókat a több mint 150 éves múltra visszatekintő PICK és a generációk ízemlékeit meghatározó szalámis élmények inspirálták, az elkészült műveket szakmai zsűri értékelte és díjazta.

Mi a közös a gasztronómiával és a designnal foglalkozókban? Mindkét terület szakemberei, az ízművészek és a tervezőművészek is olyan maradandó alkotásokat szeretnének létrehozni, amelyek generációkon át képesek megmaradni az emberek emlékezetében, és az együtt átélt élményekre alapozva segítik a közösségek megerősítését is. Kétségtelen, hogy az ízek maradandó, szinte kitörölhetetlen nyomot hagynak az emlékezetünkben – így lesz egy ételből generációkon átívelő ikonikus termék. A MOME és a PICK együttműködése pontosan erre épül: tehetséges grafikusokat kértek arra, hogy elevenítsék fel a maguk eredeti módján a márkával, a nosztalgikus ízekkel kapcsolatos emlékeiket. 
 
Márciusban ilyen egyedi alkotások debütáltak vászontáskákon, majd útnak indult a PICK és a MOME közös művészeti kollaborációja. A több generációt is képviselő, alumni és jelenlegi hallgatók munkáit szakmai zsűri értékelte és díjazta is a legjobbakat, a május 8-i ünnepélyes megnyitón. 

„A közös projekt nemcsak a fiatal művészeknek, hanem a MOME korábbi hallgatóinak is jó alkalmat biztosított arra, hogy a témához kapcsolható műveiket bemutassák a nagyközönségnek. Több generáció képviselői is csatlakoztak a kezdeményezéshez, ami a téma változatos művészi eszközökkel megvalósított feldolgozásában, a megközelítések sokszínűségében is tetten érhető, erősítve a több korosztályokon átívelő ízemlékek, történetek közös felidézését” – fűzte a kiállításhoz Herbszt László, többszörös Graphic Design és Aranyrajszög-díjas grafikus, a tárlat kurátora. 

A díjazott munkák: 
1. díj: Kárpáti Tibor: Szabadkai út 18. 
2. díj: Békés Rozi: PICK 
3. díj: Földi Viktor: Három másodperces szabály 
Hallgatói különdíj: Bencsik Beáta Tervezőgrafika BA2 : Reggeli Picknick 
A PICK különdíja: Kara György: PICK-AT-ALL-TIMES 

A szakmai zsűri tagjai: 
- Elnök: Marcell Tamás DLA, MOME Tervezőgrafika BA szakvezető, egyetemi docens 
- Szokolai Júlia, a Bonafarm húságazat stratégiai és marketingigazgatója 
- Nagy László DLA, MOME Tervezőgrafika BA, egyetemi docens
- Horváth Andrea, Café Communications, Creative Group Head 
- Tábori-Simon José, grafikusművész, tipográfus 

Kiállító művészek: 
Békés Rozi 
Káldor Kata 
Szalma Edit  
Brittnek Andrea  
Kovács Móni 
Láng Tamás 
Kara György  
Molnár Gyula  
Halasi Zoltán  
Lőrincz Attila  
Nagy Norbert  
Kárpáti Tibor  
Földi Viktor  
Szabó Levente  
Borbély Áron  
Faragó Gergely  
Molnár Ferenc  
Árendás József  
Oláh Zsuzsanna 
Lamm Lenke 
Bencsik Bea 
Babitz babetta 
Lantos Réka 
Huber Kira Júlia 
 

PICK x MOME (balról-jobbra): Jávor Dániel, Szabó-Spanyol Henriett, Ujfaludi Flóra Barbara, Vízhányó-Pitrik Szilvia, Herbszt László, Kara György, Szokolai Júlia, Kárpáti Tibor, Békés Rozi, Nagy László, Bencsik Beáta, Marcell Tamás, Winkler Nóra, Simon José

Az ÍZ-EMLÉK-KÉPEK kiállítás május 9-18. között látogatható a BBBKultPont Galéria és Közösségi  Térben, 11 és 18 óra között. A kiállítás ideje alatt számos kísérőrendezvénnyel készülnek a szervezők, így az érdeklődők a kurátor tárlatvezetésével is megtekinthetik az alkotásokat, illetve részt vehetnek Góg Angéla, az ízek és emlékek kutatójának, a MOME szakvezetőjének interaktív előadásán, mely során akár saját ízemlékeiket is felidézhetik. A kiállítás ingyenesen látogatható, a kísérőesemények regisztrációhoz kötöttek.  

A tervek szerint a pályamunkákat a későbbiekben Szegeden, és Budapesten szabadtéri, utcai tárlaton is megtekinthetik az érdeklődők, ami további bemutatkozási lehetőséget kínál a művészeknek, a közös ízemlékekre éhező közönségnek. A PICK a továbbiakban azt is tervezi, hogy az alkotásokat jótékony céllal értékesíthetővé teszi, a jövő fiatal tehetségeinek támogatása érdekében. 
 

További információ és regisztrációs linkek a kiállítás Facebook-oldalán találhatók: https://fb.me/e/2uwoNqWVB 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számos hallgatója, munkatársa érkezett fontos szakmai mérföldkőhöz: őket és a jelenlévőket a 2025-ös Tavaszi címátadó ünnepségen Kovács Csaba megbízott rektor és Szalontai Ábel, a Doktori Iskola vezetője köszöntötte. Az elmúlt félév során doktori fokozatot szerzett Dobos Bence László, Fátyol Viola, Fiáth Henrietta, Glaser Katalin, Hartmann Gergely, Kőszeghy Flóra, Novák Piroska, Pais Panni és Póczos Valéria. Címzetes mesteroktatói címet vehet át Nagy Erzsébet, egyetemünk textil szakának elkötelezett és elismert szakoktatója.

Akár a közösségi jövőépítés vizuális metaforája is lehetne a MOME 2025-ös diplomaarculata. Hagyomány, hogy a MOME-diploma vizuális identitását, kezdve a grafikai arculattól az alapszakos és mesterszakos hallgatók portréfotózásáig, hallgatók készítik, a koncepciót pályázati úton válaszja ki az egyetem munkatársaiból álló szakmai zsűri. Az évről évre megújuló arculat fontos korlenyomat.

Idén először a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) is részt vesz a Budapest100 eseménysorozatban, amely 2025-ben a városi zöldfelületek, kertek és parkok fontosságára hívja fel a figyelmet. A MOME 15 ezer négyzetméteres, megújuló campuskertje nemcsak helyszínként csatlakozik, hanem aktív, ökotudatos fejlesztéseivel és közösségi programjaival is. A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál a közösségek és a város ünnepe, az esemény közelebb hozza egymáshoz a városlakó szomszédokat. 2025. május 22–25. között a városi zöldfelületeket, belső udvarokat, kerteket, zöld gangokat és az azokat gondozó közösségeket ünnepeljük.