Hátrányos helyzetű diákokat, elhivatott középiskolai tanárokat támogat a Tiéd a holnap program

Dátum: 2025.02.20
Közel 100 fő jelentkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a Holnap – A jövő kreatív tehetségeiért 2025-ös ösztöndíjprogramjára. A jelentkezők személyes meghallgatása több vidéki helyszínen, illetve Budapesten is zajlott, a 18 hátrányos háttérből érkező középiskolás diák, a program második évfolyama, már meg is kezdte kreatív képzését a MOME Campusán. Újdonság, hogy idén először pedagógus-ösztöndíjprogram is társul a kezdeményezéshez. Ennek keretében 14, diákjaikat kreatív megközelítéssel oktató középiskolai tanár kap rendszeres anyagi és szakmai támogatást az egyetemtől.

Az egyetem és az egyetemet fenntartó alapítvány összefogásában létrehozott Tiéd a holnap ösztöndíjprogram 2023 őszén indult azért, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges vidéki középiskolásoknak is lehetőséget teremtsen a kreatívipari karrier építésére, a továbbtanulásra. A kezdeményezés szakmai segítséget és mentális támogatást nyújt a diákoknak, segíti őket, hogy eljussanak a művészeti felsőoktatási intézmények felvételijeinek kapujába. A 2025-ös ösztöndíjprogramban résztvevő diákok az ország leghátrányosabb helyzetű régióiból érkeznek: első alkalommal február 7-én látogattak el a MOME budapesti campusára, ezzel elkezdődött számukra a felkészítő program. Első hétvégéjükön campustúrával, műhelybemutatókkal, közös ebéddel, készségfejlesztő kurzussal, mentor-mentorált ismerkedő programmal várta őket az egyetem, vasárnap pedig Budapest várostúrával zárult a hétvége. 

„A MOME-ra a diákok többsége privilégizált családi háttérből érkezik. Éppen ezért szerintem nagyon fontos, hogy azoknak a tehetséges diákoknak is esélyt teremtsünk a felvételre, akik hátrányos helyzetük miatt önmaguktól biztosan nem jutnának el a felvételiig” – magyarázza Ulrich Sára, a MOME animáció szakos hallgatója, aki mentorként a kezdetektől részt vesz a programban. „A mentor egy kicsit olyan, mint a nagytesó, ahogy a tavalyi mentoráltam megfogalmazta. Nem csak szakmai kérdéseket, hanem nagyon sok személyes dolgot is megbeszéltünk egymással, a program során szoros barátsággá alakult a kapcsolatunk” – teszi hozzá Sára. 

Felismerve, hogy a program hatékonyságának kulcsa olyan elkötelezett pedagógusok bevonása, akik nemcsak motiválják, hanem praktikus tanácsokkal is segítik a fiatalokat a tehetségük kibontakoztatásában, tavaly egy tanároknak szóló ösztöndíjprogramot is meghirdetett a MOME. A pedagógus-ösztöndíjprogram célja, hogy országszerte olyan tanárokat támogasson, akik lelkesedéssel és kreatív módszerekkel segítik diákjaikat a továbbtanulás útján. Az ösztöndíj havi támogatást, szakmai képzéseket, utazási hozzájárulást és oktatásfejlesztő eszközöket, tudásmegosztási platformokat kínál a résztvevőknek. A tanárok mindemellett egy inspiráló közösség tagjaivá válhatnak, ahol műhelymunkák keretében közösen dolgoznak majd ki módszereket a hátrányos helyzetű fiatalok esélyteremtésére. 

A pályázatra közel 60 pedagógus jelentkezett egész Magyarországról, így például Nyíregyházáról, Miskolcról, Békéscsabáról, Pécsről, Szolnokról, Debrecenből, Nádudvarról, Bajáról, és Zalából. Az elbírálás során fontos szempont volt, hogy a pedagógus közösségteremtő, proaktív és elkötelezett személyiség legyen, továbbá kísérletezzen kreatív oktatási módszerek alkalmazásával. 

A programba felvett 14 oktató között nemcsak művészeti területen oktató pedagógusok vannak, hanem például matematika-, fizika-, magyar nyelv és irodalom-, valamint turisztikai alapismereteket oktató tanár is akad. 

A diákokat szakértői csapat választotta ki, melynek tagjai Gyarmathy Éva szakpszichológus, tehetséggondozással foglalkozó szakember, Koós Pál formatervező művész, egyetemi tanár, Babarczy Eszter filozófus, szépíró, a MOME docense, a hallgatói mentorprogram vezetője, Rontó Renáta doktorandusz, az MCC Roma Tehetségprogram korábbi ösztöndíjasa, Jákfalvi Anett, az Ökumenikus Segélyszervezet felzárkóztatásért felelős szakmai csoportvezetője, és Sándor-Kovács Dóra, a program szakmai tanácsadója, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője. A tanárokat egy háromfős bizottság hallgatta meg, melynek tagjai Berky Tamás egyetemi adjunktus, oktató; Keszeg Anna Phd. Habil oktató és MA szakfelelős, valamint Vető Péter DLA egyetemi docens, MA képzési vezető.

Tiéd a holnap ösztöndíjprogramok: https://mome.hu/hu/tiedaholnap

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.