Itt vannak a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj új nyertesei

Ismét átadták a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat a MOME kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges hallgatóinak. A 2023/2024-es tavaszi félév nyertes pályaművei között számos, korunk aktuális társadalmi kérdéseit vizsgáló, kísérletező projekt van, a videójátéktól a különböző kutatásokon, revitalizációs építészeti projekteken át a gyermekeknek készülő fejlesztőeszközökig.

A második fordulóba jutott nyolcvanegy hallgató közül végül negyvenhárman prezentáltak a zsűri előtt, közülük választották ki a tizenhat nyertest. Változatos témákban szerepelnek a támogatott projektek: a social design, a városi revitalizáció kérdéseit, az idősödő generációk problémáit vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy a hallgatók igen sokféle területen és interdiszciplinárisan gondolkodva dolgoznak. 

A hetedik alkalommal átadott ösztöndíj nyertesei között öt média intézeti, öt design intézeti, három elméleti intézeti, két építészeti intézeti és egy filmipari tudásközpontos hallgató munkája szerepel. A projektekből ősszel várhatóan kiállítás nyílik, ebben a rövid összefoglalóban pedig képet kaphatunk arról, hogy a zsűri milyen koncepciókat tartott továbbfejlesztésre érdemesnek. 

A Design Intézet egyik nyertes hallgatói munkája a Spinny hegyező, amely egy komplex fejlesztőeszköz. Kőszeghy Anna formaterve játékos úton segítené az öt–hét éves, iskola előtt álló gyermekek idegrendszeri és mozgásfejlődését, valamint együttműködési készségét. Garai Bernadett ZIP elnevezésű, kihúzható fotelágya a folyamatosan csökkenő lakóterek igényeire reagál. A bútor tervezésekor fontos szempont volt a hosszú élettartam, a javíthatóság, a könnyű szállíthatóság, ezáltal az ökológiai lábnyom csökkentése. Guthy Máté termékterve a mindennapi szájhigiénéről gondoskodna egy 2 az 1-ben moduláris fogkefetartó és sterilizátorral, Muszka Sára Mercedes Memory Lane című koncepciója az emlékek és az autós élmények összekapcsolására, az emlékek autóba való integrációjára tesz kísérletet, Gál Patrik Sándor öltözékkollekciója pedig a harc, az ellentétek és a bűntelenség elvesztésének a folyamatát jeleníti meg. 

Az Elméleti Intézet díjazottjai között szerepel Fedics Laura tanulmánya, amely Lődi Áron, kortárs hazai művész munkásságát tárja fel nemzetközi kontextusban; Baranyi Fanni Zsófi kutatása, amely a sárhatvani Nagyboldogasszony-templom revitalizációját alapozza meg; valamint Áprili Gergely Zoltán terepmunkája, amely a vidéki focicsapatok sajátos szubkultúráját dolgozza fel zine kiadvány formájában. 

Az Építészeti Intézet egyik díjazottja, Forgács Benedek egy budapesti lakóházra idősek otthonaként szolgáló ráépítést tervezett, míg a másikuk, Véghelyi Borbála egy olyan, üresen álló ingatlanba képzelt el többgenerációs, kulturális és edukációs tereket, amely korábban a világháborúban elesett amerikai katonák temetője és emlékhelye volt, az átalakítás után azonban a helyi lakóközösséget szolgálná. 

A Média Intézet ösztöndíjasai között is számos izgalmas projekt szerepel. Sárdi Majáé például a biophilia-hipotézissel foglalkozik, Hecker Sára két budapesti idősek klubjában készített portrékat és életútinterjúkat a klubtagokkal, majd ezek felhasználásával egy zine-t, Nagy Csongor Boldizsár videójátéka a „cybervoyeurizmus”, vagyis kukkolás egyre terjedő jelenségét járja körül. Galántai Maja retrofuturista társasjátéktervét ítélték továbbfejlesztésre alkalmasnak, Bajkov Aurél Valentin projekje egy korai fotográfiai projekt és az AI kapcsolatát tárja fel a fake news és a történethamisítás jelenségeire reflektálva. 

A Filmipari Tudásközpont nyertese Rőczei Eszter Enikő, aki a Rubik-kocka 50. évfordulójára és Rubik Ernő 80. születésnapjára a matematika és a kreativitás kapcsolatát bemutató rövidfilmet készít. 

Stefan Lengyel nemzetközi szinten elismert tervezőművész, akinek a nevéhez fűződik többek közt az ikonikus Ganz csuklós villamos és a Calypso magnetofon formaterve, munkáit harminc alkalommal honorálták szakmai díjakkal. Az Esseni Egyetem és a MOME Formatervező Tanszékének a vezetőjeként a német és a magyar designszakma egyik legnagyobb hatású alakjává vált. A róla elnevezett ösztöndíjat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2020-ban indította el, a program a hallgatók érdemi díjazása mellett nagy hangsúlyt fektet a résztvevők kompetenciáinak a bővítésére, iparági tapasztalataik fejlesztésére, valamint a szakmai integrációra. 

 

 

A nyertesek listája: 

Design Intézet 

Kőszeghy Anna I Spinny 

Formatervezés I BA1 I Témavezetők: Koós Pál, Vető Péter, Wunderlich Péter 

 

Gál Patrik Sándor I LOSS OF INNOCENCE 

Textiltervezés I BA2 I Témavezetők: Cséfalvay Lilla, Balázs Viola 

 

Muszka Sára I Mercedes Memory Lane 

Interaction Design I MA1 I Témavezetők: Molnár Péter, Horváth Viktor 

 

Máté Guthy I UV-SHIELD toothbrush sterilizer 

Formatervező művész I MA1 I Témavezetők: Pais Panni, Húnfalvi András 

 

Garai Bernadett I ZIP fotelágy 

Formatervezés I BA2 I Témavezetők: Kerékgyártó András 

 

Elméleti Intézet 

Fedics Laura I Lődi Áron elhelyezése a kortárs művészetben Hal Foster The Anti-Aesthetic: Essays on Postmodern Culture (1983) gondolatkörének vonatkozásában 

Designelmélet I MA1 I Témavezetők: Horányi Attila 

 

Baranyi Fanni Zsófi I A sárhatvani Nagyboldogasszony-templom revitalizációja 

Design- és művészetmenedzsment I MA1 I Témavezetők: German Kinga, Ébli Gábor 

 

Áprili Gergely Zoltán I Harmadik Félidő // Falusi szubkultúrák: Futballcsapat 

Designkultúra I BA1 I Témavezetők: Kapitány Gábor 

 

Építészeti Intézet 

Véghelyi Borbála I Közösségi utca Újbudán  

Építőművész I MA1 I Témavezetők: Csomay Zsófia, Marián Balázs 

 

Forgács Benedek I Senior House 

Építőművészet I BA3 I Témavezetők: Kovács Csaba, Barcza Gergely 

 

Média Intézet 

Galántai Maja I Retrofuturista játékok 

Formatervezés I BA3 I Témavezetők: Hegyi Béla, Nagy István 

 

Nagy Csongor Boldizsár I Game of Voyeurism 

Média design I MA1 I Témavezetők: erhardt Miklós 

 

Hecker Sára I Nílus Gyöngye, Emberi Horda 

Fotográfia I MA1 I Témavezetők: Fabricius Anna 

 

Sárdi Maja I Biophilia-projekt 

Tervezőgrafika I BA2 I Témavezetők: Simon Péter Bence,  

 

Bajkov Aurél Valentin I Fairies at the bottom of the garden 

Fotográfia I BA2 I Témavezetők: Drégely Imre, Szalay Krisztina 

 

Filmipari Tudásközpont 

Rőczei Eszter Enikő I Rubik 50 

Animáció I BA1 I Témavezetők: Brovinszki László 

More news

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szellemi tulajdon a mesterséges intelligencia korában című szakmai konferenciájával párhuzamosan, annak keretében látta vendégül a MOME a European Union Intellectual Property Office (EUIPO) ügyvezető igazgatóját, João Negrãót, valamint az SZTNH elnökhelyettesét, dr. Lábody Pétert.

Az Elle magazin harmadik alkalommal rendezi meg az ELLE Decoration International Design Awards Hungaryt (EDIDA), amelyen a hazai design kiemelkedő alkotóit díjazzák. A MOME-alumni tervezői idén is nagy számban szerepelnek a díj shortlistjén, mind „Az Év Fiatal Tervezője”, „Az Év Terméke”, „Az Év Márkája” és „Az Év Fenntartható Kezdeményezése” kategóriákban.

A fenntarthatóság és a környezetvédelem iránti elkötelezettségének újabb bizonyítékaként, valamint a FISU Healthy Campus program részeként a GreenGo- és a MOL Bubi-együttműködés keretében a MOME új, zöld közlekedési lehetőségeket biztosít minden hallgató, oktató és dolgozó számára, zöld közlekedésre ösztönözve az egyetem közösségét a Zugligeti úti Campus vonzatában is.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121