Jó szokásokkal a jövőbe: az amerikai viselkedéskutató Nir Eyal tartja a MOME idei diplomabeszédét

Dátum: 2024.06.21
Végzőseit idén sem engedi el inspiráció nélkül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME): folytatódik az a friss és nagy sikerű hagyomány, amelynek keretében évről évre világhírű kreatívipari szakemberek köszöntik a diplomásokat. Az idei diplomaosztó meghívottja Nir Eyal magyar-izraeli származású amerikai viselkedéskutató, író, a szokások tudósa, aki mind az alap, mind a mesterszakosok oklevélátadóján beszédet mond majd. A jövő szempontjából ugyanis kulcsfontosságú tudatosítani a szokások jelentőségét, mivel azok egész életünket, sőt a gazdaságot is mozgatják.

A szakember olyan kérdésekre keres válaszokat, hogy miként tervezhetők olyan technológiák és termékek, amelyek a felhasználóban pozitív szokásokat alakítanak ki, hogyan tarthatjuk meg koncentrációs készségünket céljaink elérése érdekében, vagy hogy miképpen fejlődhet az emberiség az egyre fejlettebb technológia által. 

Eyal, akit a pozitív szokásformálás prófétájának is neveznek, a pszichológia, a technológia és az üzleti tudományok keresztmetszetében dolgozik. A viselkedéstervezéssel foglalkozó szerző, tanácsadó, oktató és befektető a felhasználók bevonódását és elköteleződését vagy éppen a koncentrációs készség fenntartását segítő innovatív megközelítéseket, módszereket fejleszt, és mutat be könyveiben. A technológiát és a tárgykultúrát pszichológiai ösztönzők és a viselkedési gazdaságtan elvei mentén értelmezi, s kutatásai a designkultúra tudományához is jól kapcsolódnak, amikor a terméktervezés jövőjéről gondolkodik. 

Horogra akasztva: Hogyan fejlessz szokásformáló termékeket (Hooked: How to Build Habit-Forming Products, 2014) című, magyarul is megjelent bestsellerében a szokásokat kialakító termékek fejlesztéséhez ad keretet, A tudatos figyelem művészete: Hogyan irányítsd a figyelmedet és az életedet című kötetében (Indistractable, 2019) pedig a koncentrációs készséget a technológia hasznosításának az eszközeként értelmezi, hogy mielőtt a technológia fogvatartottjaivá válnánk, az szolgáljon minket, és ne fordítva. Karrierje és sokrétű tapasztalata izgalmas átfedésben áll a termékek tervezésével, elméletével és menedzselésével foglalkozó friss diplomások szakterületeivel. Befektetőként olyan ismert platformok létrehozását segítette, mint az Eventbrite vagy jól ismert Canva. 

Nir Eyal több mint egy évtizede törekszik arra, hogy megértse, mi teszi vonzóvá a technológiát, és hogyan őrizhető meg a koncentrációs készség ebben a túlkínálatban. A témában a Stanford Graduate School of Business és a Hasso Plattner Design Intézetnél viselkedéstervezés kurzusokat is tartott, könyvei számos díjat nyertek el, így az Outstanding Works of Literature (OWL) Díjat a Nagy Ötlet kategóriában, az év marketingkönyvének díját a „Hooked”-ért 2019-ben, legutóbbi könyvét pedig az Amazon is beválogatta a 20 legjobb üzleti és vezetői könyv közé. Írásait olyan folyóiratok közlik, mint a Fast Company, a Harvard Business Review és a Psychology Today. 
 

A 2022-ben újragondolt diplomaosztó ünnepségek célja, hogy a végzett alkotók az oklevéllel együtt szellemi útravalót is kapjanak, ezért olyan, a kreatíviparban nemzetközileg jegyzett, neves szakembereket hív vendégül az eseményre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány, akiknek pályája, életútja példa lehet a hallgatók számára is. A MOME korábbi diplomaosztóin Byung-Chul Han világhírű filozófus és Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető designere, Elizabeth Chai Vasarhelyi magyar származású Oscar-díjas filmrendező és Paola Antonelli világhírű építész, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) vezető kurátora, kutatás-fejlesztési igazgatója mondott emlékezetes beszédet, amelyek megtekinthetők a MOME Budapest YouTube-csatornáján. 

További hírek

Mit keres a kifutón a folklór, a klímavédelem vagy az izoláció? Mit jelent a divat, a divattervezés a Z generáció számára? Miként alakulnak át a divatipar központjai és perifériái a 21. században? Többek között erről kaphatunk képet az idei MOME Fashion Show alkalmával a legfrissebb tervezői gondolkodásmódot tükröző kollekcióknak és a különleges kísérőeseményeknek köszönhetően.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkezni nem csupán egy képzési forma melletti döntést jelent, sokak számára hosszú ideje dédelgetett álom, szakmai és alkotói célkitűzés. Éppen ezért a felvételi eredmény elmaradása csalódás lehet, különösen akkor, ha csak néhány pont választotta el a jelentkezőt a bekerüléstől... A folytatásra több lehetőség is van, nem muszáj feladni. A MOME oktatási ökoszisztémájában számos olyan alternatív útvonal létezik, amely segít újratervezni, továbblépni, akár frissen érettségizettként, akár már diplomásként.

Hat, a MOME Tiéd a Holnap – a jövő kreatív tehetségeiért 2025 ösztöndíjprogramjában résztvevő diák a MOME alapképzéseire, hárman pedig a Szegedi Tudományegyetemre, az Óbudai Egyetemre és a Magyar Képzőművészeti Egyetemre nyertek felvételt a program diákjai közül. A számok önmagukért beszélnek: a ‘23–ban indított ösztöndíjprogram második évfolyama valódi segítséget kapott a pályakezdéshez, középiskolásokból egyetemi hallgatókká váltak.